KORMÁNYZATI HÍREK
Négy év alatt 50 milliárd forintban részesíti az állam a jól gazdálkodó önkormányzatokat - jelentette be a kormány szerdai döntését Tállai András önkormányzati államtitkár Budapesten.
A döntés 1176 települést érint, az ebben a körben szereplő, kétezres lélekszám alatti települések pedig idén március 31-ig megkapják a négy évre szóló összeg felét. Ez 1018 önkormányzatra vonatkozik.
Az adósságkonszolidációban nem részesült települések kötelező önkormányzati feladataikhoz kapcsolódó tevékenységekre használhatják fel a támogatási forrást, például út- és hídépítésre, felújításra, az intézményhálózat korszerűsítésére - mondta Tállai András, hozzátéve, hogy az igénylést belügyminisztériumi rendelet szabályozza majd.
A különböző támogatási összegeket lakosságszám szerint szabták meg, s megnézték, hogy az adott településkategóriában mennyi volt a konszolidáció átlagos mértéke - magyarázta az államtitkár -, és ezt az összeget fogják megkapni négy év alatt az érintettek.
A legkisebb összeget a 18 fős Zala megyei Felsőszenterzsébet kapja, ez az első két évre másfél millió forint, majd később ugyanennyi. A legmagasabb összegben az 1990 lakosú Szabolcs-Szatmár megyei Szamosszeg részesül, a település most 20 millió forintot kap, majd a következő három évben még összesen 20 milliót.
Az önkormányzatok összevonhatják a támogatásokat, nem kell azonnal elszámolni. A felhasználásról a települések a Belügyminisztériummal kötnek szerződést. Tállai András kiemelte: a kormány teljesítette ígéretét, amely szerint az eladósodott önkormányzatokat kimenti az adósságcsapdából, a hitelt fel nem vevő településeket pedig anyagilag kompenzálja.
Az állam korábban a megyei önkormányzatoktól 196 milliárd, az ötezer lakos alatti településektől 74 milliárd, az ötezer fő felettiektől pedig 610 milliárd forint adósságot vett át. A 2013. december 31-én fennálló mintegy 400 milliárd forintos önkormányzati adósságállomány teljes átvállalása folyamatban van.
(kormany.hu, MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



