KORMÁNYZATI HÍREK
A kormány stratégiai partnernek tekinti a hazai kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), és rájuk kívánja építeni a foglalkoztatás bővítését és a gazdaság felpörgetését - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Szatmáry Kristóf hangsúlyozta: a magyarországi kkv-k helyzete stabilizálódni látszik, ami számokban is megmutatkozik. A kkv-k aránya a teljes exporton belül úgy nőtt, hogy közben az export is jelentősen bővült az elmúlt négy évben.
A vállalkozások helyzetét a kormány reményei szerint döntően javítja majd a belső kereslet bővülése. A kormány több intézkedést - például az adórendszer átalakítása, rezsicsökkentés - tett annak érdekében, hogy az embereknél több pénz maradjon, és hiteleik visszafizetése mellett tudjanak költeni is - emelte ki az államtitkár.
Ez a költés a vállalkozásoknál realizálódik és beindíthatja a növekedésüket - mondta Szatmáry Kristóf. Hozzáfűzte: az idén kezdődött újabb hétéves európai uniós ciklusban évi több száz milliárd forint fejlesztési forrás juthat a hazai vállalkozásoknak.
Szatmáry Kristóf szerint 2010 előtt a vállalkozások nem voltak eléggé megbecsülve Magyarországon. Felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2008-ban a vállalkozókra utalva úgy fogalmazott, hogy akinek nem tetszik a magyarországi helyzet, az elmehet innen.
Az államtitkár szerint 2010 előtt nemcsak a válság miatt volt nehéz a kkv-k helyzete Magyarországon, hanem azért is, mert az akkori kormány "kiszolgáltatta őket a nagy nemzetközi multiknak, és a bankok kénye-kedvének".
A mostani kormányzat úgy vette át a vállalkozások ügyeit, hogy gyakorlatilag nem volt elérhető hitel Magyarországon; ebből a helyzetből kellett kihozni a magyar kkv-kat - magyarázta Szatmáry Kristóf.
A 2010 nyara óta tett, vállalkozásokat érintő intézkedések közül kiemelte, hogy 50 helyett 500 millió forintos adóalapig lett 10 százalék a társasági adó kulcsa, eltöröltek tíz kisadót, a társasági adó év végi feltöltésére vonatkozó árbevételi határ 50-ről 100 millió forintra nőtt, emellett megszűnt az elvárt jövedelem, és egyszerűsödtek az adóbevallás szabályai is.
Szatmáry Kristóf kitért arra is, hogy a Munkahelyvédelmi akcióterv keretében a kormány megpróbálta csökkenteni a hátrányos helyzetű foglalkoztatási csoportok terheit, így közel 750 ezer munkavállalónál tudott a munkáltató kedvezményt érvényesíteni, összesen 85 milliárd forint értékben. Hozzáfűzte: új adónemek - például a kisadózók tételes adójának (kata) és a kisvállalkozói adó (kiva) - bevezetésével is próbálták könnyíteni a vállalkozások helyzetét, valamint lépéseket tettek a körbetartozások felszámolására, és 5-ről 6 millió forintra emelkedett az alanyi adómentesség értékhatára.
Az államtitkár szerint a hatóságok is másképpen állnak a vállalkozásokhoz; az első szabálytalanság esetén például nem lehet rögtön pénzbírságot kiszabni kkv-kra.
2010 előtt a kkv-k számára lényegében nem volt hitel Magyarországon, vagy csak olyan kamattal, amely elérhetetlenné tette a beruházásokat. Ezen a helyzeten segített a Széchenyi Kártya program folyamatos kiterjesztése, valamint a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is, amelynek köszönhetően alacsony, európai szinten is versenyképes kamatokkal tudnak beruházási hitelhez jutni a vállalkozások - hangsúlyozta Szatmáry Kristóf.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



