KORMÁNYZATI HÍREK
A nemzetgazdasági tárca tájékoztatása szerint 2013-tól az adóalap nagyságától függetlenül egységes, 10 százalékos társasági adó kerülhet bevezetésre, ami a külföldi működőtőke számára is vonzó lehet és jelentősen növelheti Magyarország versenyképességét.
Egyelőre elsősorban a kis- és középvállalkozások körében élnek a 10 százalékos adó lehetőségével, amelyet még 2010 júliusában hatályba lépett módosítás szerint 500 millió forintos adóalapig tudnak érvényesíteni a vállalkozások a kormány nyári adócsomagjának köszönhetően. A kedvezményes adómérték korábban is létezett, de annak felső határa mindössze 50 millió forint volt, a cégek jelentős része tehát a 19 százalékos sávban adózott, amely jelentősen meghaladta a régió többi országában alkalmazott adómértéket. A gazdasági kormányzat a kedvezményes kulcs alkalmazásának egyéb feltételeit is megszüntette, július óta egyedül az adóalap nagysága határozza meg az adókulcsot.
A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint az intézkedés eredményeként a mikro, kis- és középvállalkozások sokaságának általánossá vált a 10%-os társasági adómérték. A tárca adatai szerint a módosítás közel 262 ezer pozitív adóalappal rendelkező társas vállalkozás számára, az adóbevallást benyújtó kb. 362 ezer társas vállalkozás mintegy 72%-ának terheit mérsékli.
A napvilágra került elképzelés szerint 2013-ra az adóalap nagyságától független, egykulcsos, 10 százalékos társasági adót vezetnének be, melynek eredményeképpen - a minisztérium szerint - "Magyarország fogja nyújtani a legkedvezőbb adózási környezetet a kelet-közép-európai térségben". A gazdasági kormányzatnál továbbá úgy látják, hogy a "ma adóköteles bevételt ki nem mutató, vagy veszteségről beszámoló vállalkozásoknak az alacsony adókulcs mellett nem lesz érdemes kockáztatni az adóelkerülést".
A 2010/2011-es adóváltozások hátteréről és az új szabályok gyakorlati alkalmazásáról szóló térítésmentes előadásainkra az alábbi linkeken tud jelentkezni:
DEBRECEN
GYŐR
SZOMBATHELY
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



