KORMÁNYZATI HÍREK
A rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadék a nyugdíjakkal azonos mértékben emelkednek január 1-től 2014. január 1-től a nyugdíjakkal együtt 2,4%-kal emelkednek a rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadék is. A nyugdíjhoz hasonlóan 2013-ban ezeknek az ellátásoknak is jelentősen emelkedett a reálértéke, ami mintegy 600 ezer főt érintett kedvezően.
A kormánynak a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére tett lépései az elmúlt több mint három évben kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá tették az idős emberek életét. Míg a szocialista kormányok alatt nőttek a rezsiköltségek és az infláció, jelentősen csökkent a nyugdíjak reálértéke, sőt, a nyugdíjak megadóztatását tervezték, addig a kormány 2012-ben megakadályozta a nyugdíjak megadóztatását, csökkentette a rezsiterheket, az inflációt és emelte a nyugdíjak vásárlóértékét. Ezzel könnyítette mintegy kétmillió idős ember életét valamint azokét, akik rokkantsági vagy rehabilitációs járadékot, illetve baleseti járadékot kapnak.
2006 és 2010 között a nyugdíjak reálértéke 8,5%-kal csökkent, a mélypont a 2009-es év volt, amikor az idősek járandóságának reálértéke 12 hónap alatt 6,9 %-kal csökkent. 2011-óta a nyugdíjak reálértéke 3,3%-kal nőtt, ami elsősorban az inflációkövető nyugdíjemeléseknek és a 20 éve legalacsonyabb inflációnak köszönhető. Nagyon kedvező a nyugdíjasok számára továbbá a távfűtés és a villany díjának 20%-os, a víz, csatorna, szennyvízszippantás, a PB-gáz, valamint a kéményseprés díjának 10%-os csökkentése is.
(Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



