KORMÁNYZATI HÍREK
Három év leforgása alatt összesen másfél ezer milliárd forintot hagyott a polgároknál az egykulcsos jövedelemadózás rendszere, az állam a munkahelyvédelmi akció keretei között az év eleje óta 75 milliárd forinttal segítette a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők alkalmazását - írja szerdai számában a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkárát idézve a Magyar Nemzet.
Pankucsi Zoltán a lapnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az új adórendszer egyes elemei 2011-ben léptek életbe, és még abban az esztendőben 475 milliárd forinttal kért kevesebbet az állam a lakosságtól. Tavaly a 2010-es szabályokhoz képest 459 milliárd forinttal, idén pedig - az előzetes számítások szerint - több mint 540 milliárddal csökkentek a terhek.
A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a családi adókedvezményekkel évente nagyjából 180 milliárd forinttal járul hozzá az állam a gyermekek felnevelésének költségeihez, az első három esztendő alatt így nagyjából félezer milliárd forint marad a családoknál.
Pankucsi Zoltán hangsúlyozta: a héten parlament elé kerülő adójavaslat lehetővé tenné, hogy a gyermekkedvezményt a személyi jövedelemadó mellett az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból is leírhassák a magánszemélyek, így a családoknál hagyott összeg jövőre 230 milliárd forint fölé emelkedhet.
A helyettes államtitkár szólt arról, hogy az év eleje óta élő munkahelyvédelmi akció szabályainak kidolgozását az a cél vezette, hogy a munkáltatók minél könnyebb feltételek mellett adhassanak kereseti lehetőséget a munkaerőpiac legkiszolgáltatottabb tagjainak.
Nyolc hónap alatt a munkahelyvédelmi akció kedvezményei összesen 75 milliárd forintot hagytak az érintett munkaadóknál, a nyári hónapokban több mint 730 ezer dolgozó után vették igénybe a hazai munkaadók a kedvezményt, az adóügyi lehetőség megközelítőleg háromnegyedmillió személy állásának megőrzéséhez nyújtott érdemi segítséget. A legújabb adatok szerint augusztusban 135 ezer fiatal alkalmazásakor érvényesítették a munkáltatók az enyhítést, a kedvezmény 225 ezer szakképzetlen ember, 330 ezer nyugdíj előtt álló személy, 30 ezer kisgyermeket nevelő, továbbá 17 ezer álláskereső legális foglalkoztatásához járult hozzá - írja a Magyar Nemzet.
(MTI/Magyar Nemzet)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



