KORMÁNYZATI HÍREK
A fogyasztóvédelmi hatóság már első esetben bírságot szabhat ki, ha idősekkel vagy fogyatékossággal élőkkel szemben jogsértést tapasztal. A Kormány újabb törvénymódosítást készített elő annak érdekében, hogy a fiatal- és időskorú, valamint a fogyatékossággal élő fogyasztók védelme tovább erősödjön.
A Kormány fogyasztóvédelmi politikájának hangsúlyos eleme a kiszolgáltatott fogyasztói rétegek helyzetének javítása. E célkitűzés a fogyasztóvédelmi törvény 2012 tavaszán elfogadott módosításával részben már teljesült. A mostani javaslatnak köszönhetően a jövőben nem maradhat szankció nélkül, ha például a termékbemutatókon célzottan idős embereket vernek át, megtévesztő vagy agresszív eszközökkel bírva rá őket akár több százezer forintos egészségmegőrző eszközök vagy ágynemű-garnitúrák megvásárlására.
A Kormány a közszolgáltatások területén is erősíteni kívánja a fogyasztói jogokat. Ennek jegyében a törvényjavaslat konkretizálná a jelenleg is előírt „ésszerű várakozási idő” tartalmát: a közszolgáltatók telefonos ügyfélszolgálatainak biztosítani kellene az ügyintéző öt percen belüli bejelentkezését, véget vetve ezáltal az olykor órákig tartó várakozásnak.
A törvényjavaslat évtizedes adósságot törleszt azzal, hogy megtiltja újabb fogyasztói csoportok – vagy vásárlói klubok – létrehozását. A fogyasztói csoportok jellemzően azokat célozzák, akik egyébként nem jutnának hitelhez. A fogyasztók azonban ebben a konstrukcióban sem jutnak kölcsönhöz, illetve készpénzhez, csupán vásárlói joghoz, de ez az esetek nagy részében a szerződés megkötése előtt nem derül ki számukra. A fogyasztóvédelmi törvény már 2012. január elsejétől kimondta, hogy fogyasztói csoport 2014. január 1-jéig nem hozható létre. A moratórium időszaka alatt a csoportokat működtető cégek gyakorlata nem változott, sőt a tilalom kijátszásával újabb és újabb fogyasztókat károsítanak meg. A törvényjavaslat ezért 2014-től általánosságban megtiltja az új fogyasztói csoport létrehozását és korlátozza a már működő csoportokhoz való csatlakozás lehetőségét.
A hazai fogyasztóvédelmi politikában 2010-ben bekövetkezett szemléletváltozásnak köszönhetően a Kormány célja, hogy a törvényjavaslat benyújtásával is kinyilvánítsa elkötelezettségét a leginkább védelemre szoruló fogyasztók jogainak további erősítésében.
(Nemzetgazdasági Minisztérium)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



