KORMÁNYZATI HÍREK
Várhatóan még ez év végéig újabb élelmiszeripari, esetleg állattenyésztési technológiafejlesztésre kiírt pályázatok nyílhatnak meg a magyar gazdák számára - közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton az Erdőtelek határában fekvő Pintér-tanyán tartott vidékfejlesztési konferencián.
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány a hamarosan lezáruló, 2007-2013. közötti uniós fejlesztési ciklus minden agrár- és vidékfejlesztésre fordítható forrását fel fogja használni. Jelezte: ennek jegyében elképzelhető, hogy újabb, kisebb keretösszegű pályázatokat hirdetnek meg az év végéig élelmiszeripari, esetleg állattenyésztési technológiák fejlesztésére a korábban már elnyert, ám valamilyen okból fel nem használt támogatásokból.
Az államtitkár szerint a mezőgazdaság számára kitörési lehetőség lehet a keleti nyitás politikájába illeszkedő, oroszországi és arab országokba irányuló agrárexport bővítése. Hozzátette: ezt azonban csak minőségi termékekkel tudják majd maradéktalanul kiaknázni a magyar gazdák.
Czerván György arról is beszélt, hogy Magyarország kertészeti nagyhatalom, miközben messze nem használja ki az e téren kedvező adottságait. Ezzel összefüggésben elmondta: elkészült és véleményezésre vár a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, továbbá a korábban kertészeti géptámogatásra meghirdetett 24 milliárd forintos pályázati forrásból mintegy 2 milliárd forint lekötetlen támogatás maradt, amelyre október 18-ig lehet pályázni.
Az államtitkár rámutatott: bár jövőre új uniós fejlesztési ciklus kezdődik, 2014 még átmeneti év lesz, melynek során már a következő 7 éves periódus költségvetési keretének terhére, ám az eddigi jogcímek alapján igényelhetők a támogatások. Hozzátette: Magyarország jövő évi büdzséje előreláthatólag az idei szinten tartja az agrártámogatásokat. Az új uniós tervezési időszak prioritásai között megtalálható a kormány agrárstratégiájában is kiemelten szereplő öntözés, kertészet, állattartás és élelmiszeripar technológiai fejlesztése és ezen ágazatok versenyképességének javítása - mondta el az államtitkár.
Székely Csaba, az Agrárgazdasági Tanács elnöke a fórumon Magyarország agrárhagyományait és adottságait méltatva a mezőgazdaság egyik előnyének nevezte, hogy válságállóbb a többi ágazatnál. Kiemelte: a gazdasági haszonállat-létszám kabinet által előirányzott növelése elképzelhetetlen az 1989-ben lényegében megszűnt háztáji gazdálkodás újjáélesztése nélkül.
Az elnök kifejtette: az ágazat fejlődését nehezíti, ám ma már kényszerű adottságnak tekintendő az üzemi struktúra rendszerváltás idején végbement drasztikus átalakulása, mellyel együtt „a nemzeti vagyon egy része is elporladt.”
(MTI, Vidékfejlesztés Minisztérium Sajtóirodája)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



