KORMÁNYZATI HÍREK
Változás lesz az európai uniós források felhasználásában a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, január elsejétől átalakul a hazai intézményrendszer, a tervezésben a nemzeti célokat összhangba kell hozni az összeurópai stratégiákkal - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán, Budapesten.
Csepreghy Nándor a Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége (PÁTOSZ) és a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) közös rendezvényén elmondta: az új fejlesztési ciklusban az irányító hatóságok az érintett szaktárcákhoz kerülnek, a központi koordinációs szervezet az uniós források megfelelő minőségű és ütemű végrehajtását felügyeli, a területiség elvének érvényesítésével a megyei önkormányzatok jelentős fejlesztési pozíciót kapnak majd, és a támogatott fejlesztéseknek az integrált fejlesztési szempontoknak is meg kell felelniük.
A változásokról szólva a helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a fejlesztési források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítja Magyarország, a kis és középvállalkozások (kkv) helyzetbe hozása továbbra is cél marad, amit a kamara korábban szorgalmazott. A pályáztatással kapcsolatban a helyettes államtitkár kiemelte, hogy tovább egyszerűsítenek, például az államnál nyilvántartott adatokat az új pályázati rendszerben nem kérik majd a pályázóktól, ezt a közreműködő szervezet szerzi majd be, az állam által fenntartott intézményeknél a közcélú fejlesztés esetében nem írnak ki pályázatot, ezeknél normatív alapú támogatás várható.
Ugyanakkor kérdésre válaszolva közölte: ezeknél a fejlesztéseknél is be kell nyújtani a beruházási dokumentációkat, amit az érintett állami intézmény vagy önkormányzat a saját apparátusával is meg tud tenni. Viszont, ha külső pályázatírót szeretne igénybe venni ehhez, arra csak saját forrásból fordíthat, és ez nem számolható el a fejlesztés költségei között. Előadásában Csepreghy Nándor felhívta a figyelmet arra, hogy a következő fejlesztési ciklusban növekedni fog a visszatérítendő támogatások, pénzügyi eszközök aránya, illetve az európai fejlett régiói közé tartozó Közép-Magyarország kevesebb uniós forrást kaphat.
A kormány szándéka szerint viszont a hazai költségvetési forrásból fejlesztési támogatásra számíthatnak. Vereczkey Zoltán, a PMKIK elnöke kiemelte: a kamara fontosnak tartja, hogy az új fejlesztési ciklusban a források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítja az ország, szemben a 2007-2013. közötti 14,5 százalékkal, és örülnek annak, hogy a kormány hazai forrásból ad pénzt a közép-magyarországi fejlesztésekhez. Maróczi Imre, a PÁTOSZ elnöke elmondta: szövetségük tagjai elítélik a korrupciót, kiállnak a szakma tisztasága mellett.
A PÁTOSZ-ba többszörös szűrő után veszik fel a tagokat és terveik szerint 2014 januártól pályázatírói kártyát adnak ki, amely mögött a szövetség tanúsítása húzódik meg. A résztvevők kérdéseire válaszolva Csepreghy Nándor elmondta, hogy a pályázatírással kapcsolatban több anomáliát is tapasztaltak, például a benyújtott projektköltségek között elsőként a munkájukhoz kapcsolódó számlát nyújtották be, majd magára hagyták a nyertest, a projekt megvalósításából kivonultak.
Tapasztalták azt is, csak azért, hogy minél előbb bekerüljenek a rendszerbe, hiányosan küldik be a jelentkezési lapot, amit később hiánypótlással kiegészítenek, ezzel meg tudják előzni a korrekt pályázatot beadókat, ami szűkös határidő esetén egyáltalán nem lényegtelen szempont. A helyettes államtitkár úgy látta, hogy szükség van a jó pályázatírókra, viszont a szakma megtisztulásában a szakmai érdekképviseleteknek kell kezdeményezéseket tenniük.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



