KORMÁNYZATI HÍREK
Megkezdődött az ötödik alaptörvény-módosítás általános vitája, amely Répássy Róbert közigazgatási és igazságügyi államtitkár ismertetésével kezdődött. A kormány álláspontja szerint az alkotmány mostani változtatásával nyugvópontra juthatnak az alaptörvénnyel kapcsolatos viták.
A vallási közösségeket, a kampányhirdetéseket, a bírósági ügyáthelyezések kérdését valamint a pénzügyi közvetítő rendszer felügyeletének a Magyar Nemzeti Bankra ruházását is tartalmazza az alaptörvény ötödik módosítása, amely által az igazságügyi tárca államtitkára szerint nyugvópontra juthatnak az alaptörvénnyel kapcsolatos viták. A változtatásokról szóló vitát hétfő este kezdte meg a Ház.
Répássy Róbert az expozéjában közölte: az előterjesztő a Velencei Bizottság, az Európai Bizottság, valamint az Alkotmánybíróság egyes állásfoglalásainak figyelembevételével készítette el a módosítás újabb változatát.
Mint mondta, kampányhirdetést a változtatások értelmében már nemcsak a közszolgálati médiumok tehetnek közzé, hanem - ingyenesen - a kereskedelmi csatornák is.
A javaslat a vallási közösségeket érintően elsősorban terminológiai változásokat hajt végre, amely nem érinti a teológiai értelemben vett egyházi önmeghatározást, csupán a közösségi célok megvalósítására tekintettel az állam és az egyház együttműködését - mondta. Az együttműködés a résztvevő egyházaknak többletjogosítványokat eredményez, amelynek alapját a módosítás teremti meg.
Beszámolt arról is, hogy a változtatás megszüntetné a bírósági ügyáthelyezéseket, és a jövőben az Alkotmánybíróságnak 30 helyett 90 napja lesz arra, hogy határozzon a bírói kezdeményezésre indított eljárásokban - mondta.
Répássy Róbert a vitában elhangzott ellenzéki kritikákra úgy reagált, hogy ha valóban javításra szorul a módosítás szövege, akkor módosító indítványokkal ezt meg fogják tenni.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



