KORMÁNYZATI HÍREK

A kormány együttműködési megállapodást köt a megyei önkormányzatokkal
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kormány még szeptemberben együttműködési megállapodást köt a megyei önkormányzatokkal 450 milliárd forintnyi fejlesztési forrás felhasználásáról – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden Hódmezővásárhelyen.

2013. szeptember 05.

A politikus, aki kormánybiztosként egy hónapja vette át a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezetését egy sajtótájékoztatón elmondta, a megyék feladatkörük átalakításával nem veszítettek, hanem lehetőséget kaptak.

A megyei önkormányzatokra kiemelt szerep hárul a helyi területfejlesztési programokban, s ehhez egyenként 20-40 milliárd forint közötti szabadon felhasználható forrás áll majd rendelkezésükre a következő uniós költségvetési ciklusban – közölte az államtitkár.

A kormány a 23 megyei jogú város önkormányzatával is külön megállapodást köt majd arról, milyen fejlesztéseket kívánnak végrehajtani a településen a 2014-2020-as időszakban – tette hozzá Lázár János.

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR