KORMÁNYZATI HÍREK

Konstruktív légkör és valódi párbeszéd jellemezte a fejlesztéspolitikai konzultációsorozat budapesti állomását
A hír több mint 30 napja nem frissült!

2010. október 21-én, Budapesten tartották az új fejlesztéspolitikai rendszer országos konzultációsorozatának soron következő állomását. A szakmai konzultációt Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár és Petykó Zoltán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke vezették. A konstruktív légkörben zajló, élénk érdeklődéssel övezett konzultáción zajló párbeszéd során mindkét vezető hangsúlyozta, hogy legfőbb célként a gazdaság fellendítésére, a foglalkoztatás bővítésének elősegítésére és a pályázói kör kiszélesítésére tekintenek, ezek állnak a fejlesztéspolitikai rendszer fókuszában.

2010. október 21.

Nyikos Györgyi nyitó előadásában hangsúlyozta: a minisztérium partner kíván lenni minden olyan kezdeményezésben, melynek célja, hogy a hazai gazdasági élet szereplői – különös hangsúllyal a kkv szektor résztvevőire – első kézből, hiteles forrásból szerezhessenek információkat a tevékenységüket támogató, a munkahelyteremtést ösztönző, a fejlesztéseiket, növekedésüket elősegítő forrásokról. Hozzátette: a kormány célja biztosítani a hatékony információáramlást a szakmai és kormányzati szervek között, melynek eredményeként az Új Széchenyi Terv forrásait egyszerűbb és gyorsabb támogatási rendszer keretében lehet eljuttatni a pályázóknak.

A szakmai szervezetek konzultáción résztvevő képviselői üdvözölték a kormány második akciótervében megfogalmazott, fejlesztéspolitikai témájú kormányzati kezdeményezéseket, ugyanakkor jelezték: meglátásuk szerint az azonnali intézkedések meghozatala egy robogó autón történő kerékcseréhez hasonlítható – szükséges, de nehéz és roppant körültekintést igénylő vállalkozás. Ezen felvetéssel egyetértésben a házigazdák a beszélgetés során kiemelték: éppen ezért a konzultációsorozat befejeztével egy előre átgondolt – a szakma és pályázók javaslatait és észrevételeit is tartalmazó – koncepció alapján kívánják átdolgozni a jelenlegi pályázati rendszereket.

A kialakult párbeszéd során eseményen részt vevők mind egyetértettek abban, hogy az uniós pályázatokkal kapcsolatos eljárásrendek több ponton is módosításra szorulnak. A legtöbb észrevétel a pályázatok egyszerűsítésére és egységesítésére, a jogorvoslati eljárásokra és a közreműködő szervezetekre vonatkoztak. A konzultáción a meghívott vendégek jelezték: a szakértő szintű folyamatos konzultációk mellett remélik, hogy a megkezdett párbeszéd a jövőben is folytatódik majd a minisztérium, a fejlesztési ügynökség és a pályázók, szakmai szervezetek között.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR