KORMÁNYZATI HÍREK

Navracsics: a közigazgatás legalább olyan izgalmas, mint a versenyszféra
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Tihanyban a III. Regeneráció táborban arra hívta fel a közigazgatás iránt érdeklődő fiatalok figyelmét, hogy a közigazgatás legalább olyan izgalmas terület, mint a versenyszféra.

2013. július 15.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által szervezett táborban a politikus hétfőn elmondta, a közigazgatás olyan képzett, legalább egy nyugati nyelvet beszélő fiatalokat vár, akik partnerek abban, hogy a magyar közigazgatás versenyképes legyen. Az országok közigazgatásai versenyeznek egymással, és ebben a versenyben jól helytálltunk, hiszen az OECD az új közigazgatási modellt követendő példaként ajánlja.
Elmondta, hogy a KIM évről évre fiatalokat juttat ki az Európai Unió tagállamaiba, hogy tapasztalatot szerezzenek más országok közigazgatásáról, és emberi kapcsolatokkal gazdagodjanak, amit majd hazatérve is kamatoztatnak munkájukban.
A miniszter a háromnapos táborban részt vevő mintegy nyolcvan fiatalnak elmondta, hogy három elemből álló sorozat részeként kora ősszel karrierexpót rendeznek Budapesten, ahol államigazgatási szervek és a KIM kapcsolatot teremt egyetemistákkal és álláskereső fiatalokkal. Márciusban nyílt napot szerveznek a KIM-ben, ahol az előzetesen jelentkezők ismerkednek majd a tárca munkájával, nyáron pedig megrendezik a következő regeneráció tábort, ahol kötetlenebb formában lehet bekapcsolódni a fiatalok és az államigazgatás képviselőinek párbeszédébe.
"Az elmúlt három évben szerettük volna bebizonyítani, hogy a közszféra legalább olyan izgalmas, mint a versenyszféra és erkölcsi szempontból legalább annyira értékes vagy bizonyos szempontból értékesebb a közszféra, hiszen saját karrierszempontjait veti alá a közszolga a közösség érdekeinek" - magyarázta.
A közigazgatás átalakításával kapcsolatban Navracsics Tibor hangsúlyozta, az a cél, hogy az állam ne félelmet, szorongást keltő hatóságként jelenjen meg a hétköznapokban, hanem partneri kapcsolatrendszerben álljon az állampolgárokkal, mivel a polgárok adójából tartják fenn az intézményrendszert, ebből a forrásból fedezik a közkiadásokat. Ezért az állampolgár egy szolgáltatás megrendelője, feladatunk pedig az, hogy a befizetett pénzért minőségi szolgáltatást kapjon - jelentette ki a miniszter.
Mint mondta, ilyen szolgáltatás a kormányablak. A 300 ponton udvarias, tisztelettudó és professzionális kiszolgálással dolgoznak a kormányablakok munkatársai, partnerként tekintve az állampolgárra - magyarázta, hozzátéve, hogy "ez kultúraváltás, amiben nemzedékváltásra is szükség van". A versenyképes közigazgatás kulcsa a szemléletváltás - hangsúlyozta a miniszter.

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR