KORMÁNYZATI HÍREK
Június végén lezárul az „Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelés megvalósítása” című projekt, amelynek keretében egy korszerű, gazdaságos, a vonatkozó jogszabályi feltételeknek megfelelő, egységes, központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszert vezettek be nyolc minisztériumban, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél.
A projektet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium irányításával a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. alkotta konzorcium valósította meg.
A kormányprogram egyik kiemelkedő célja a közigazgatás megújítása, azon belül olyan korszerű informatikai rendszerek kiépítése, melyekkel csökkenthető a papíralapú dokumentumkezelés (e-kormányzás, állami adatbázisok összeköttetése, adminisztrációs feladatok automatizálása).
A projekt egy olyan rendszer bevezetését tűzte ki célul, amely egységesíti a tagolt irat- és dokumentumkezelést a minisztériumokon belül és azok között, továbbá növeli az irat- és dokumentumkezelés hatékonyságát, és gyorsabb ügyintézést tesz lehetővé.
Az új rendszer elősegíti a minisztériumokon belül a digitális aláírás, valamint a digitálisan aláírt, eredeti formátumot (nem digitalizált) alkalmazó munkafolyamatok terjedését, kiterjeszti az irat- és dokumentumkezelés használatát az ügyintézői körre is, és elősegíti az érintett szervezeteknél a teljesen elektronikus, digitalizált kép alapú ügyintézés kialakulását. A rendszer használatával az egyes szervezeteknél elektronikusan egyszer már rögzített (iktatott, elektronikusan aláírt és / vagy digitalizált) iratok másik szervezethez történő átadásával és a releváns adatok újrarögzítése nélküli ügyintézésével megvalósul a minisztériumok között az informatikai rendszerek együttműködése.
Az egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer hozzájárul a közigazgatás belső erőforrásai felhasználásának és a költségek csökkentéséhez (irattárolási kapacitás, kézbesítési költségek és a postázási időigény csökkentése, papír-megtakarítás, üzemeltetési költségek mérséklése, az informatikai rendszerek minisztériumok közötti hatékonyabb együttműködése).
A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 941.451.625 forint támogatásból valósult meg 2011. szeptember 1-jétől 2013. június 30-ig.
(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



