KORMÁNYZATI HÍREK
Március óta a mérlegbeszámolók közzétételi költségtérítése megfizethető az Igazságügyi Fizetési Portálon keresztül online, bankkártyás fizetéssel. Az elektronikus mérlegbenyújtással és az elektronikus számlázás bevezetésével az állam és a gazdálkodó szervezetek évente mintegy 150 millió forintot takarítanak meg, hiszen nincs szükség sem papírra sem nyomdai festékanyagra.
2013. március 26-a óta van lehetőség az elektronikus mérlegbeszámolók költségtérítési díjának elektronikus díjfizetésére. A közzétételi költségtérítési díjat a KIM Igazságügyi portálján keresztül (https://fizetes.kim.gov.hu/) bankkártyával lehet kiegyenlíteni. Az online fizetési lehetőséggel nemcsak az állam jár jól, hanem az ügyfelek is, hiszen már pár percen belül megkapják a befizetésről szóló igazolást, a korábbi 4-5 napos határidővel szemben.
A 2012. üzleti évre vonatkozó mérlegbeszámolókat idén több mint 400 ezren adták le elektronikusan. A megküldött mérlegbeszámolók informatikai ellenőrzésen esnek át, amelynek során 2013-ban a legtöbb problémát a cégjegyzékszám és adószám helytelen megadása okozta. Ez az új ellenőrzési funkció azonban nagyban hozzájárul az elektronikus rendszerben tárolt beszámolók adatminőségének javulásához.
A cégek által beküldött számviteli adatok szinte teljes egészében feldolgozhatók és más rendszer által is felhasználhatók mivel elektronikusan kapcsolódik többek között az Ügyfélkapu és a NAV rendszeréhez is. Az elektronikus mérlegbeszámoló rendszer segít a céges működés átláthatóságának biztosításában, hiszen az átjárhatóság révén könnyen kiszűrhető, ha egy vállalkozás nem tett eleget a beküldési kötelezettségének. A közzétételre megküldött beszámolók a www.e-beszamolo.kim.gov.hu oldalon keresztül haladéktalanul, ingyenesen elérhetővé válnak.
A cégek adminisztrációs terheinek csökkentése révén egyre több az olyan közbeszerzési eljárás is, ahol a pályázó cégre vonatkozó mérleget nem kell újra beadni, ha az már szerepel az E-beszámoló Rendszer aktuális éves adatbázisában.
A KIM kidolgozta a Magyary Programban foglalt Jó Állam koncepcióval összhangban az elektronikus kormányzati szolgáltatások korábbinál hatékonyabb és felhasználók számára könnyen áttekinthető rendszerét. Ennek eredményeként számos ponton vált kényelmessé és ügyfélközpontúvá a közigazgatás. Ezzel együtt elindította egyszerűsítési programját, amelynek legfőbb célja a lakossági és a vállalkozói adminisztratív terhek csökkentése. A felesleges bürokrácia kiiktatásával kevesebb papírmunka, kevesebb nyomtatvány, kevesebb sorban állás, s egyszerűbb ügyintézési folyamat segíti az állampolgárokat.
(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



