KORMÁNYZATI HÍREK

Magyarország csak fenntartásokkal fogadta el az uniós alapjogi charta végrehajtásáról szóló 2012-es jelentést
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Magyarország csak úgy fogadta el az Európai Unió alapjogi chartájának végrehajtásáról szóló 2012-es jelentést, hogy ahhoz politikai nyilatkozatot fűzött, és abban négy pontban kifogásolta a Magyarországgal kapcsolatos megállapításokat - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-vel.

2013. június 10.

Az EU-országok igazságügyi miniszterei a nap folyamán Luxembourgban tartottak tanácskozást, és annak egyik napirendi pontja az alapjogi charta tavalyi végrehajtásával, érvényesítésével kapcsolatos kérdésekről, az év során e tárgykörben felmerült problémákról szóló, idén május 8-án ismertetett jelentés elfogadása volt.

"Az első pont az, hogy a jelentésben többszöri kérésünk ellenére sem szerepel az a tény, hogy mielőtt az Európai Bíróság meghozta volna a bírák nyugdíjazása ügyében a döntését, már azelőtt a magyar alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította ezt a törvényt. Tehát amikor az Európai Bíróság döntést hozott, ez a törvény már nem volt hatályban" - mondta az MTI-nek Navracsics Tibor.

Második kifogásként azt említette, hogy ugyancsak többszöri magyar kérés ellenére sem szerepelt a jelentésben: két hónappal annak publikálása előtt, március 11-én a magyar Országgyűlés már elfogadta azokat a jogszabályi változásokat, amelyeket az Európai Bíróság döntése szükségesnek tartott. Erre nem utal a jelentés egy szóval sem.

Harmadrészt ugyancsak kifogásolja Magyarország azt, hogy a jelentésben nem szerepel az a tény: a folyamat során a magyar kormány és az Európai Bizottság között végig építő szellemű és folyamatos párbeszéd volt, amelynek eredményeként születtek meg a megoldások a vitás kérdésekben.

Végül negyedik pontként azt kifogásolta a magyar kormány - közölte a miniszterelnök-helyettes -, hogy a 2012-ről szóló dokumentumban szó esik a magyar médiatörvényről, minden különösebb indoklás nélkül, noha az Európai Bizottsággal a médiatörvénnyel kapcsolatban folytatott egyeztetések 2011-ben lezárultak, és a közösségi jog vonatkozásában szükségesnek bizonyult jogszabály-módosítások abban az évben megtörténtek. Így Navracsics Tibor szerint 2012-ben már nem volt semmi olyan ügy a médiatörvénnyel kapcsolatban, ami szükségessé tette volna, hogy e törvény a 2012-es jelentésben szerepeljen.

A magyar miniszterelnök-helyettes az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: korábban meglehetősen sok vitájuk volt az Európai Bizottsággal, most azonban - az ír elnökség erőteljes támogatásával - sikerült az alapjogi chartáról szóló jelentésben megjeleníteni azokat a magyar szempontokat, amelyek a jövőbeli jelentésekre vonatkozóan egyfajta kritériumrendszert jelentenek.

E szempontok közül fontosságban kiemelkedik, hogy az értékelési eljárásnak a jövőben az alapszerződésekben szabályozott módon kell zajlania és tényeken kell alapulnia. E tényeknek összehasonlíthatóknak kell lenniük a tagállamok között, és az egész értékelésnek a tagállamok egyenlőségén kell alapulnia - ismertette Navracsics Tibor azt a szempontrendszert, amely megteremtette az alapját annak, hogy végül magyar részről is elfogadják a 2012-es jelentést.

A jelentést elfogadó közös állásfoglalásukban a tagállamok igazságügyi tárcavezetői felszólítják az Európai Bizottságot, hogy az európai alapértékek jobb védelme - különösképpen a jogállamiság és az alapvető jogok érvényesítése - érdekében, valamint az intolerancia szélsőséges formáival, a rasszizmussal, az antiszemitizmussal, az idegengyűlölettel és a homofóbiával szembeni fellépés céljából folytasson "befogadó jellegű párbeszédet" és vitát a tagállamokkal, a többi uniós intézménnyel és a releváns érdekeltekkel.

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR