KORMÁNYZATI HÍREK
A kormány egy várhatóan több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak, amely segíti a szektort a használatarányos útdíjrendszerre való áttérésben.
A használatarányos útdíj bevezetésével kapcsolatban tartott fórumon a fuvarozók kifogásolták, hogy a július elsejei bevezetés előtt még keveset tudnak a konkrétumokról.
Szatmáry Kristóf közölte, hogy a kompenzációs csomag segíti majd a szektort a használatarányos útdíjrendszerre való áttérésben. Elmondta, hogy a tárgyalások a csomagról még nem zárultak le, a kormány első olvasatban tárgyalta a javaslatot, amelyről várhatóan jövő héten születik döntés, a parlament pedig már a nyári ülésszak vége előtt elfogadhatja.
Az államtitkár jelezte: a kormány jelenleg négy intézkedést vizsgál. Az európai uniós minimumra csökkentenék a légrugós járművek adóját, vizsgálják a vagyonszerzési illeték csökkentését is. A tervek között szerepel, hogy az iparűzési adóból leírható lenne az e-útdíj egy része, ezenkívül pedig egy államilag támogatott hitelkonstrukcióval is segítenék a fuvarozókat.
Vereczkey Zoltán, az MKFE elnöke a részletekről annyit árult el: a csomag fő eleme az lenne, hogy a súlyadót az európai uniós minimumra csökkentenék, vagyis a jelenlegi 1240 forintról 850 forintra 100 kilogrammonként évente.
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára a szombati fórumon megerősítette, hogy a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveknek kilométerenként 17 és 85 forint közötti összeget kell fizetniük július elsejétől használatarányos útdíjként. Jelezte, hogy a tengelyszám, az útvonal típusa (fő- vagy gyorsforgalmi út), valamint a motorok környezetvédelmi besorolása alapján differenciálják majd a fizetendő díjat.
Elmondta azt is, hogy a fuvarozók által kibocsátott számlán költségelemként fel kell majd tüntetni az e-útdíjat. Kiemelte: keresik annak lehetőségét, hogy lehetőség legyen az előfinanszírozásra, az új Széchenyi-kártya mintájára.
Völner Pál kifejtette, az útdíjról szóló törvényről a jövő héten lesz a zárószavazás, és már elkészültek a díjszabásra, az ellenőrzésre, valamint a szankciórendszerre vonatkozó jogszabályok.
Hozzátette, hogy a magyar díjszabás az osztrákéhoz hasonló mértékű, mert ezzel biztosíthatóak a megfelelő források. Az államtitkár kiemelte, hogy az útdíjból befolyó bevételeket a közlekedésfejlesztési koordinációs központon keresztül az állam osztja újra, és a források a közlekedés fejlesztését szolgálják. A fórumon felszólaló fuvarozók hangsúlyozták, hogy a fuvarozói társadalom "ki van véreztetve", nem tudják kitermelni, és előre befizetni az útdíjat, és adott esetben a Széchenyi-kártyára folyósított hitel elintézése két hónap vagy annál is több lehet, addig pedig több cég tönkremehet.
Kiemelték azt is, hogy a megbízóikkal hiába tárgyalnának az útdíj áthárításáról, egyelőre kevés a konkrétum, nem végleges a rendszer, az idő pedig fogy. A fuvarozók számításai szerint minden második vállalkozás tönkremegy, emellett több hozzászóló is kifogásolta, hogy vannak olyan útszakaszok, ahol 20 kilométeres óránkénti sebességgel lehet közlekedni, osztrák díjszínvonalon.
A fuvarozók felvetették azt is, hogy külföldi fuvarozóknak bevált receptjei vannak: elkerülhetik Magyarországot, vagyis a díjnak elterelő hatása van. Ha ugyanakkor nem teljesül az előirányzott bevétel, akkor megint a hazai fuvarozókra hárulhatna több teher, ami "katasztrófális lenne".
Völner Pál reagálásában kifejtette, hogy tisztában vannak az ágazat helyzetével, a Széchenyi-kártya mintájú előfinanszírozást pedig még vizsgálják. Hangsúlyozta, hogy a július elsejei bevezetés előtt 30 nappal kihirdetik a végleges verziót. Azzal, hogy egyes útszakaszok minősége nem ausztriai minőségű, az államtitkár is egyetértett, de kiemelte: hogy amíg nincs bevétel, nem tudják felújítani az utakat.
Szatmáry Kristóf szólt arról is: a kormány nyitott arra, hogy a jövő évi költségvetés tárgyalásakor, idén október végén, november elején az addigi tapasztalatok alapján újratárgyalják a megállapodást.
Az NGM államtitkára elmondta, a kormány komolyan gondolja a közúti fuvarozók és a logisztikai szektor stratégiai jelentőségét és tisztában van az ágazat gazdasági súlyával. Kifejtette, hogy az utóbbi időszakban számos intézkedés - például a visszterhes illetékek és baleseti adó maximalizálása - mintegy 25 milliárd forinttal javította az ágazat versenyképességét.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



