KORMÁNYZATI HÍREK

Tovább bővül a Kormányablakok ügyköre
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A Kormányablakokban intézhető ügyek köre 2013. július 1-jétől 87 új ügykörrel egészül ki, így az állampolgárok már 150-féle ügyben fordulhatnak országszerte a Kormányablakokhoz. Az év végétől kiépülő Kormányablakok - ezzel együtt - már több mint 2000 ügyben állnak majd az ügyfelek rendelkezésére.

2013. május 16.

Az ügyfélbarát közigazgatás megteremtésének fontos állomása volt, amikor 2011. január 1-jén az ország 29 pontján elindultak a Kormányablakok, ahol ma már 63 ügyben kérhetünk segítséget. Most az elérhető és intézhető ügyek száma megint bővül, így július 1-jétől többek között otthonteremtési, gyermektartásdíj állami megelőlegezésével, lakásfenntartási kérelemmel vagy haláleset bejelentésével is már a kormányablakokhoz kell fordulni.  Az új ügykörök esetében is csak az lesz a dolga az ügyfélnek, hogy beadja kérelmét a Kormányablakban, nem kell ügyintézési helyszínek és időpontok között keresgélni. Ilyenkor – az eddigi ügykörökhöz hasonlóan – a Kormányablak tájékoztatja is az ügyfeleket az eljárás menetéről, és az eljárással kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről, valamint a Kormányablakban dolgozó munkatársak segítséget nyújtanak az ügyfélnek a kérelem kitöltésében is.

A Kormányablakok  kezdettől fogva ügyfélbarát nyitva tartással, munkanapokon reggel 8 óra és 20 óra között várják az ügyeiket intézni kívánó állampolgárokat. 2014 –re az ország 380 pontján, több mint 2000 ügyben lehet majd felkeresni a Kormányablakokat, így az ügyfelek egy helyen, rövid időn belül még több ügyben kezdeményezhetnek majd eljárást, anélkül, hogy több hatóságot meg kellene keresniük.

A bevezetendő ügykörök teljes listája a csatolt dokumentumban olvasható, továbbá a részletes ügyfél tájékoztató anyagok hamarosan elérhetők lesznek a kormanyhivatal.hu honlapon is.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR