KORMÁNYZATI HÍREK
Még formálódik a Közös Agrárpolitika 2014-20 közötti új rendszere, melyben olyan fontos új elemek jelennek meg, mint a közvetlen támogatások lehívásához kapcsolódó zöldítési feltételek, a kisgazdaságok egyszerűsített támogatása vagy a termeléshez kötött támogatások - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Napi Gazdaság által szervezett, Magyar Agrárium 2013 elnevezésű fórumon.
A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára megjegyezte: az év közepéig kellett volna megállapodnia a Közös Agrárpolitika végrehajtási jogszabályainak elfogadásáról a három nagy intézménynek, az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak, de az európai költségvetési tárgyalások elhúzódása miatt ez már nem lehetséges, ezért 2014 átmeneti év lesz az agrártámogatásokban.
Czerván György az átmeneti időszak előnyeit ismertetve elmondta: jövőre megmarad az egyszerűsített területalapú támogatás, és Magyarország fenn tudja tartani valamennyi jelenleg működő támogatási jogcímét. Hozzátette, hogy a fiatal gazdálkodók a jövőben a közvetlen támogatásokból is jogosultak lesznek célzott forrásokra. Az egy gazdaságra vonatkozó támogatási felső határ - az úgynevezett „capping” - bevezetése valószínűleg tagállami hatáskörbe kerül majd. A kisgazdaságok számára kialakított egyszerűsített támogatási rendszerben az érintett termelők mentesülnek a zöldítés követelménye alól és a kölcsönös megfeleltetés betartását sem szankcionálják majd.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a gazdálkodók által jól ismert top up támogatásokat – európai uniós szabályozási okok miatt - átmeneti nemzeti támogatás néven 2014-től továbbra is folyósítja a Kormány a központi költségvetésből. Czerván György megerősítette: a következő hét esztendőben hazánk összesen 500 milliárd forinttal fordíthat többet vidékfejlesztésre, agrártámogatásokra.
Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) főigazgatója kiemelte: az AKI számításai szerint az egy hektárra jutó alaptámogatás 146 euró lesz, amely a zöld komponenssel kiegészítve mintegy 225 euró körül alakulhat. Hozzátette: fontos, hogy megfelelően felkészítsék a gazdálkodókat, és a KAP változásai ne érjék őket váratlanul. Megjegyezte: az AKI honlapján működik egy támogatási kalkulátor, melynek segítségével a termelő ki tudja számolni, hogy a 2014-20 közötti támogatási ciklusban mekkora összegekre számíthat.
Weisz Miklós, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA társelnöke hangsúlyozta: az új rendszer szabályozottsága, bonyolultsága ellenére is egyfajta tervezhetőséget mutat. Hozzátette: a fiatal gazdálkodók ösztönzése fontos, ez az új KAP-ban számokban is mérhetően megjelenik az alaptámogatáson felüli mintegy 60-65 eurós hektáronkénti forrásban.
A Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének elnöke szerint is fontos a fiatal gazdák és kistermelők segítése. Nagy Tamás kiemelte: minél hamarabb át kell állni az új alaptámogatásra épülő finanszírozási rendszerre. A szakember az érdekképviseleti párbeszédek fontosságát, valamint a versenyképességet figyelembe vevő, innovációs források felhasználásának jelentőségét hangsúlyozta.
(VM Sajtóiroda)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



