KORMÁNYZATI HÍREK

Döntött a kormány a minimálbéremelés egyes ágazatokban történő támogatásáról
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kormány március 27-i ülésén döntött a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésének egyes ágazatokban történő támogatásáról. A döntés szerint abban a 11 ágazatban kerül sor a legkisebb bérek emelésének első félévi költségének támogatására, amelyekről tavaly év végén megállapodás jött létre a Kormány és a Versenyszféra Állandó Konzultációs Fórumán.

2013. április 02.

A kormány intézkedésének következtében a minimálbér emelésére leginkább érzékeny munkahelyeken 260 ezer fő munkahelyének a megőrzése biztosítható.

A támogatásról a kormányrendeletben részletezettek szerint a munkáltató által benyújtott kérelem alapján a munkaügyi központ dönt. A vonatkozó jogszabályok hatályba lépését követően várhatóan már április második felétől lehet majd a kérelmeket benyújtani. A folyamatos elbírálást követően előre láthatóan májustól kapják meg a vállalkozások a támogatást, amely egy összegben kerül folyósításra, és kizárólag a minimálbér és a garantált bérminimum emelés bér és járulékköltségeinek fedezetére használható fel. A támogatás felhasználásáról augusztus végéig a munkáltatóknak el kell számolniuk a munkaügyi központ felé.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR