KORMÁNYZATI HÍREK
Megkezdődött a kormány által tavaly elfogadott sertésprogram végrehajtása, az elindítás finanszírozására 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, Budapesten.
A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) sajtótájékoztatóján Feldman Zsolt közölte: a várakozások szerint a program eredményeként 6-7 év alatt megduplázódhat a mostani sertésszám az országban, és elérheti a 6 millió darabot.
A sertésállomány növelését célzó program fontos lépésének nevezte, hogy április 1-jén bevezetik a sertéságazatban - és a takarmányok esetében is - a fordított áfát, amitől a feketegazdaság visszaszorítását várja az agrárkormányzat. Akár 50 százalékkal is mérséklődhet az ágazatban a jelenleg legalább 30 százalékra becsült feketegazdasági tevékenység, ami 10-15 milliárd forintnyi többletbevételt jelenthet az államkasszának - mondta.
Feldman Zsolt szerint a magyar sertéságazatban - a meglévő nehézségek ellenére - van fejlesztési kedv és hajlandóság, amit az is mutat, hogy a 2012 nyarán kiírt telepkorszerűsítési pályázat eredményes volt. A 80 milliárd forintnyi jóváhagyott támogatásból ugyanis mintegy 25 milliárd forintos forrással a pályázók sertéságazati fejlesztéseket kívántak megvalósítani.
A helyettes államtitkár fontosnak nevezte, hogy a fogyasztók keressék és meg is találják a magyar termelők áruit. Ezért a rendelkezésre álló pénzből mintegy 600 millió forintot kívánnak a sertéságazat termékeinek bel- és külföldi promóciójára költeni. Ennek háttéréül pedig egy új minőségtanúsítási rendszer kidolgozása szolgál.
Napirenden van a sertéstenyésztés genetikai hátterének korszerűsítése is, a fejlesztés bázisa - a magyar fajták számára - a herceghalomi Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet lesz. Itt százmillió forintos nagyságrendű invesztícióval mesterséges termékenyítő, továbbá teljesítményvizsgáló állomást hoznak létre.
Emellett kicserélik, felújítják, összekapcsolják a sertéságazat hatósági informatikai rendszerét. Segítséget kívánnak adni a kisebb feldolgozó üzemek technológiai fejlesztéseihez is, valamint elindítottak egy kamattámogatott, agrár-forgóeszköz hitelprogramot is - közölte a helyettes államtitkár.
Németh Antal, a VHT elnöke arról beszélt többek között, hogy most az országba mintegy 750 ezer élősertést hoznak be évente. Ha ezt - valamint alapanyagként importált húsmennyiséghez szükséges élőállatot - belföldön állítanák elő úgy nemcsak magyar alapanyagot dolgozhatnának fel a belföldi húsüzemek, hanem az sertéságazat jelentősen hozzájárulhatna a vidéki foglalkoztatás növeléséhez. E célok megvalósításban kíván közreműködni a VHT.
Menczel Lászóné, a VHT titkára az MTI-nek elmondta: ebben az évben a termelőknek mintegy 10 milliárd forint nagyságrendű forrás jut az állatjóllét, az állategészségügyi kiadások és az állatihulla-megsemmisítési költségek támogatásárára.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



