KORMÁNYZATI HÍREK

Átalakul a közszolgálati tisztviselők teljesítményének értékelése
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Megváltozik július 1-jétől a közszolgálati tisztviselők teljesítményének értékelése, gyakrabban és más szempontok alapján mérik majd a munkájukat. Hasonló értékelést vezetnek be a rendvédelmi dolgozók körében is. Az új rendszerben - amely 2014-től a katonákra is érvényes lesz - elsősorban a munkaköri leírásban foglaltak teljesítését és a munkához való hozzáállást vizsgálják majd a szervezeti vezetők - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára az MTI-nek.

2013. január 24.

Biró Marcell azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent az új teljesítményértékelési rendszerről szóló kormányrendelet. Az államtitkár szerint a korábban alkalmazott szisztéma - amelyet a Gyurcsány-kabinet idején Szetey Gábor dolgozott ki államtitkárként - teljes kudarcot vallott, mert túlbürokratizálták, "nyűg volt munkavállalónak és munkaadónak egyaránt", végül "a szervezetrendszer belső ellenállásán elbukott".

Az újfajta - a főosztályvezetőkig bezárólag minden tisztviselőre kiterjedő - teljesítményértékeléssel arra keresnek választ, hogy a dolgozó ellátta-e a munkaköri leírásában foglaltakat, továbbá nézik a munkamagatartását, a munkához való hozzáállását, így például azt is, hogy időben jár-e dogozni, kitölti-e és mennyire hasznosan a munkaidejét, mert "elszámoltathatóvá kell tenni a tisztviselőket ilyen alapvető kötelezettségei tekintetében is" - mondta.

Szavai szerint nem elsődlegesen a jutalmazás mértékét szeretnék meghatározni az értékeléssel - noha "lehet értelme differenciált, teljesítményalapú bérezést kialakítani a közigazgatásban" -, az ugyanis egyfajta eligazítással is szolgál a munkavállalónak, vagyis "önmagában is megáll", hiszen az a kormánytisztviselő szakmai fejlődésének, továbbképzésének alapját jelenti. Ha a szervezeti vezetők által végzett teljesítményértékelés során az derül ki - folytatta Biró Marcell -, hogy a tisztviselő nem hatékonyan látja el munkáját, akkor más feladatot kaphat, ha viszont valaki "önhibájából, rendre nem tudja ellátni feladatát", akkor annak súlyosabb következménye is lehet.

Az alapvető cél azonban nem a szankcionálás, hanem az, hogy mindenki ott és olyan munkakörben dolgozzon, ahol szükség van rá - hangsúlyozta. A közigazgatási államtitkár az új, a korábbinál szerinte jóval egyszerűbb rendszer alapelvei között említette a "pénzért értéket" elvét - vagyis hogy az állampolgárok adóforintjaikért értékes szolgáltatást kapjanak -, az átláthatóságot, az elszámoltathatóságot és a minőségi közigazgatást.

Hozzátette, hogy a közvetlen felettesek egy meghatározott szempontrendszer alapján végzik el az értékelést, amelyet egy informatikai felületen tehetnek majd meg. Megjegyezte, arra is lesz lehetőség, hogy a beosztottak önmagukat is értékeljék. Biró Marcell elmondta, az új teljesítményértékelési rendszer a közigazgatási szervezetrendszer átalakításának sorába illeszkedik.

Az eddigi átszervezésekről szólva felidézte a minisztériumok számának és a központi hivatalok, országos hatáskörű szervek létszámának megfelezését, továbbá a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok létrejöttét, valamint azt is, hogy eddig mintegy 450 fiatal vett részt a közigazgatási ösztöndíjprogramban.

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR