KORMÁNYZATI HÍREK
Az adatok jelenlegi feldolgozottsága szerint a kisadózó vállalkozások tételes adójára mintegy 51 ezer, a kisvállalati adóra vonatkozóan pedig közel 10 ezer bejelentkezés történt.
A kezdeti nagyszámú érdeklődést tekintve a kis adózók tételes adója igazán komoly segítség lesz a hazai mikrovállalkozásoknak, de lényeges könnyebbséget nyújt az egészen kicsi, mondhatni önfoglalkoztató vállalkozások számára is.
A kisvállalati adóról kétség kívül elmondható, hogy egy teljesen új szemléletet honosít meg a hazai adózásban. Az új adónem nyújtotta előnyök kiszámíthatóságára a Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly egy adókalkulátort tett közzé, amelyet a bejelentkezésre nyitva álló határidőig mintegy 25 ezren használtak, és pozitív eredmény, hogy az érdeklődők nagy része a váltás mellett döntött.
A kisvállalati adó a tárca becslései szerint többszázezer vállalkozásnak nyújt kedvezőbb adózási feltételeket. Ennek a csoportnak a „kemény magját”, a legnagyobb nyerteseket azonban az ennek töredékét jelentő, 5-25 fős vállalkozások adják (40-50 ezer vállalkozás). Ez a csoport számosságában kevésbé jelentős, de a foglalkoztatásban betöltött súlya számottevő, így az átlépők számát figyelembe véve az új adónem számos munkavállaló foglalkoztatását segítheti elő.
A kisvállalati adó koncepciója alapján elmondható, hogy a tőke- és a munkajövedelmek egységes adóztatásának megteremtésével jelentős elmozdulást jelent egy foglalkoztatás-barát adórendszer irányába, továbbá a korábbiaknál jobban célzott, egyszerűbb keretrendszert alakít ki a dinamikus növekedésre képes kisvállalatok versenyképességének javítása érdekében.
A számokat tekintve kiemelendő, hogy a kisadózók tételes adója az év bármely hónapjában választható, így a mikrovállalkozások körében várhatóan évközben is sokan döntenek majd a tételes adózás mellett. A kisvállalati adóval kapcsolatban pedig a nemzetgazdasági tárca bízik abban, hogy miután az alkalmazás során a könyvelői szakma is jobban megismeri ezt az adózási szemléletet, a későbbiekben lényegesen bővül majd az új adónemet választók száma.
(Nemzetgazdasági Minisztérium)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



