KORMÁNYZATI HÍREK
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint a köznevelés és a felsőoktatás változásainak célja, hogy minőségi és versenyképes oktatást alakítsanak ki.
A tárcavezető a II. Nemzeti Köznevelési Konferencián, pénteken azt mondta, fontos, hogy erről a célról széleskörű legyen az egyetértés, mert így nagyobb az esélye a konszenzus megtalálásának az eszközöket illetően. Az eszközökről kell és érdemes is vitatkozni, de fontos, hogy a célokban egyetértés legyen - hangoztatta.
Úgy fogalmazott, a köz- és a felsőoktatás az elmúlt években olyan helyzetbe került, hogy a többség úgy gondolta, "ez így nem mehet tovább". Magyarországot csaknem minden területen "fojtogatja" az adósság, ez a probléma sújtja a családokat, az önkormányzatokat, az államot és az intézményeket is. Az önkormányzati adósságok jelentős része az intézmények, például az iskolák működtetésre ment, ami a helyzet tarthatatlanságát jelzi - vélekedett.
Kiemelte, az oktatási rendszer az eredményesség szempontjából stagnált. Az országban a gyermekek 22 százaléka mélyszegénységbe születik, és az iskolarendszernek képesnek kell lennie az esélytelenségből esélyhez juttatni őket - közölte.
További problémaként említette, hogy az iskolák között a felszereltség, infrastruktúra tekintetében igen nagyok a különbségek.
Az elmúlt években az oktatásban kialakult helyzetből a kormány levonta a következtetést: az államnak felelősséget kell vállalnia, fontos, hogy jó gazdája legyen az oktatásnak is - mutatott rá. Hozzátette, a változások célja, hogy növeljék a rendszerben az átláthatóságot, kiszámítható legyen a pedagógusok élete és növeljék a pedagógusi pálya megbecsültségét.
Arra is kitért, hogy a nemzeti alaptantervet úgy dolgozták ki, hogy olyan modern tudást adjanak át a diákoknak, amelyre szükségük van ahhoz, hogy helytálljanak a 21. században. Egyúttal lényeges a gyökerek, a nemzeti identitás megerősítése is, hogy tudják, honnan jönnek - vélekedett.
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár az eseményen kiemelte, az átalakítás célja, hogy az oktatási rendszer megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, az igazságosság és az egyenlőség alapján, a gazdaságosság figyelembe vételével működjön. Komoly célnak nevezte még a nemzeti középosztály megerősítését, valamint azt, hogy az oktatás hozzájáruljon ahhoz, hogy a társadalom az alaptörvényben rögzített értékek alapján megújuljon, felemelkedjen.
Az államtitkár emlékeztetett, az oktatás megújításához több mint 40 jogszabályt hoztak, ezek adják az átalakítás kereteit.
A lényeges változások között említette, hogy nagyobb figyelem jut a nevelésre, az iskolákat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ révén az állam tartja fenn, erkölcstant vagy hittant tanítanak, és fontos újítás a mindennapos testnevelés, az új nemzeti alaptanterv és a kötelező kerettantervek bevezetése, a felkészülés az új külső szakmai ellenőrzésre, továbbá a középiskolákban a közösségi szolgálat elterjesztése.
Folyamatban van a pedagógiai intézetek és a szakszolgálatok újjászervezése, továbbá új tankönyveket dolgoznak ki és elindítják a pedagógusok életpályamodelljét - mondta.
A miniszter és az államtitkár beszédét a Hallgatói Hálózathoz tartozó fiatalok közbekiabálása zavarta meg, a konferencia pedagógusokból álló hallgatósága azonban ellenérzését fejezte ki a rendezvény megzavarása miatt.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



