KORMÁNYZATI HÍREK

Elektronikus úton is kezdeményezhető az építésügyi eljárás januártól
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Január 1-jétől az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat már elektronikus úton is kezdeményezhetik a polgárok, az új rendszer kényelmesebb, gyorsabb lesz, mint a hagyományos papír alapú ügyintézés - közölte Felkai László, a Belügyminisztérium (BM) közigazgatási államtitkára a programot ismertető konferencián.

2012. december 17.


A projekt az Európai Unió és a magyar állam összesen 1,1 milliárd forintos társfinanszírozásával, az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg. A közszolgáltatásnak köszönhetően az állam éves szinten mintegy másfél milliárd forintot takaríthat meg.

A program lényege, hogy a kérelmeket és a terveket januártól már - az ügyfélkapun belépve - az interneten is be lehet nyújtani, az ügyek kezelése pedig elektronikus úton történik. A hatósági ügyintézés során az ügyintézők az úgynevezett ÉTDR-rendszerben (Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer) tárolt elektronikus adatok alapján döntenek. Az új rendszer lehetőséget ad egyebek mellett a határidő-hosszabbítási és a jogorvoslati eljárások kezdeményezésére is.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a jövőben az építési naplót is elektronikusan tölthetik ki, így abba bármelyik érdekelt betekinthet, és meggyőződhet arról, hogy az adott munkát elvégezték-e. Szavai szerint ezzel a megoldással az építési fegyelem is javulhat Magyarországon.

A rendszer készen áll az e-közigazgatás egyéb részeihez történő csatlakozásra is, így lehetővé válik többek között az illetékek és szolgáltatási díjak elektronikus fizetése is.

A mostani uniós programtól ugyan független, ám a feladatokkal mégis összefügg, hogy az építésügyi hatósági engedélyezési eljárás január 1-jétől az önkormányzatoktól járások szintjére kerül.

Szaló Péter, a BM területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára a rendezvényen arról beszélt, hogy - az Országgyűlés által ősszel elfogadott törvénymódosítási csomagnak is köszönhetően - az építésügy óriási változás előtt áll, és 2013. január 1-jén "szinte minden megváltozik" a területen.

(MTI, Belügyminisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR