KORMÁNYZATI HÍREK
Jövőre tovább bővül az interneten keresztül intézhető hatósági eljárások köre. Egyszerűsödik a személyi igazolvány pótlása, az erkölcsi bizonyítvány kérelmezése, valamint több járműigazgatási eljárás is.
Szalay László, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának hatósági elnökhelyettese hétfőn Budapesten bejelentette: a személyi igazolvány elvesztését, ellopását, megsemmisülését is be lehet majd jelenteni elektronikus úton, és kezdeményezhető annak pótlása is, ha az adatokban nem történt változás.
Az Ügyfélkapu-hozzáféréssel rendelkezők a jogosítványt és a lakcímkártyát már jelenleg is tudják elektronikus úton pótolni - emlékeztetett Szalay László a sajtótájékoztatón. A tervek szerint január elsejétől az összevont erkölcsi bizonyítvány igénylése, illetve eredetiségének ellenőrzése is lehetővé válik az interneten keresztül.
Az új, úgynevezett webes ügysegéd segítségével az erkölcsi bizonyítvány státusza is ellenőrizhető lesz, így például az is, hogy a felhasználót az igénylés óta sem tiltották-e el a közügyektől, vagy bizonyos szakmák gyakorlásától. Egyszerűsödik számos járműigazgatási eljárás is. A jármű tulajdonjogában történt változásról a régi tulajdonos az interneten is bejelentést tehet.
Ugyancsak interneten keresztül lehet elintézni a jármű forgalomból történő ideiglenes kivonását, annak meghosszabbítását, illetve az ismételt forgalomba helyezését. Illeték vagy díj fizetését is lehetővé teszik interneten keresztül, banki átutalással vagy bankkártyás fizetéssel.
A Magyary-program keretében történt informatikai fejlesztés nyomán - a jelenlegi tervek szerint – az erkölcsi bizonyítvány ügyeit jövő januártól, míg az egyéb ügyeket februártól lehet elektronikus úton intézni a www.kekkh.gov.hu oldalon keresztül.
A későbbiekben tervezik az elveszett útlevél, illetve forgalmi engedély elektronikus úton történő pótlását is, ám ezt a jelenlegi jogszabályok egyelőre nem teszik lehetővé – tájékoztatott Szalay László.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



