KORMÁNYZATI HÍREK
A november 6-án társadalmi konzultációra bocsátott Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia tervezete a vállalkozásokra és a magasabb hozzáadott értékű termelésre fókuszál, amelyhez jól illeszkedik a hétfőn elfogadott adótörvények egyik új eleme, a kutatói járulékkedvezmény.
A 2013. január 1-jétől életbe lépő kutatói járulékkedvezmény lényege, hogy a munkáltató adókedvezményt vehet igénybe a vállalkozási kutatóhelyen a minimum Ph.D. fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után, legfeljebb 500 ezer forintos munkabérig. Az adókedvezmény mértéke a szociális hozzájárulási adó teljes összege, ami azt jelenti, hogy a 27%-os kulcs helyett immár járulékmentesen, 0%-os kulccsal számolhatnak a vállalkozások, továbbá az 1,5%-os szakképzési hozzájárulást sem kell megfizetni. Ennek költségvetési egyenleget érintő hatását – a célcsoport magját képező, a vállalkozásoknál tevékenykedő közel 1300 Ph.D. kutató után - mintegy 2 milliárd forintra becsülhetjük.
Példával illusztrálva: egy bruttó 400.000 forintot kereső kutatóorvos havi teljes bérköltsége a munkáltató számára 2013-ban 400.000 forint lesz, szemben a 2012. évi 514.000 forinttal. Ez éves szinten 1.368.000 forint megtakarítást jelent a munkáltatónak.
Ugyanakkor szerepel egy másik előnyös módosítás is az adótörvényekben: január elsejétől ugyanis az a vállalkozás is igénybe veheti a maximum 50 millió forintos társasági adóalap-kedvezményt, amelyik központi költségvetési szervként működő kutatóintézettel, valamint közvetlenül vagy közvetve többségi állami tulajdonban lévő, gazdasági társaság formájában működő kutatóintézettel köt kutatás-fejlesztésre irányuló együttműködési megállapodást. Ennek kalkulált költségvetési hatása mintegy 1,5 milliárd forint.
A Kormány az intézkedéstől a vállalkozások által működtetett kutatóhelyeken dolgozó Ph.D. kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok számának jelentős növekedését várja. Az intézkedés közvetlen hatása, hogy a vállalkozási kutatóhelyek számára előnyösebbé válik magas végzettséggel rendelkező, nagy szaktudású kutatókat foglalkoztatni, ugyanis az utánuk fizetendő munkáltatói közterhek jelentősen csökkennek. A járulékkedvezmény bevezetésének további hatása, hogy a tudományos fokozattal rendelkező kutatók életpálya esélyei bővülnek. Az intézkedés rendkívüli előnyökkel jár az innovatív kkv-k számára, hiszen K+F tevékenységüket ezentúl házon belül is meg tudják valósítani.
(Nemzetgazdasági Minisztérium)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



