KORMÁNYZATI HÍREK

Új zöld energia beruházás uniós támogatással Tiszaújvárosban
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Mind a kormányprogramban, mind az Új Széchenyi Tervben kiemelt fontossággal bír a megújuló energiaforrások hasznosításának növelése, valamint az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési és gyártási tevékenység, illetve a zöld gazdaság ösztönzése – mondta Bencsik János a Nemzetgazdasági Minisztérium Energiastratégiáért és Otthonteremtésért felelős államtitkára 2010. október 15-én Tiszaújvárosban a Tisza Elektrometál Kft. új szélerőmű-generátorház gyártócsarnokának alapkőletételén. Az első fázisában 6 milliárd forint értékű beruházás 200 munkahelyet teremt.

2010. október 18.

Bencsik János kiemelte: a zöld gazdaság fejlesztésének egyik lehetséges eszköze a szélenergia hasznosítás és az ahhoz kapcsolódó háttéripar ösztönzése. A szélenergia hasznosítás világszerte az egyik legdinamikusabban fejlődő és bővülő terület a megújuló energiák között. Hazánkban az első szélerőmű 2000. évi megjelenése óta már 37 településen 155 szélturbina működik, kapacitásuk 2010. szeptemberében meghaladta a 295 MW-ot.

Jelen projekt tervezése és megvalósítása során a beruházó kiemelt figyelmet fordít a fenntartható fejlődés kritériumainak minél magasabb szintű figyelembevételére. Ezt segíti elő az anyag- és energiatakarékos termelés megvalósítása, a hulladékok technológiailag lehetséges mértékű csökkentése és a környezetszennyezés mindenkor elérhető minimalizálása.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, hogy a gyártáshoz szükséges eszközök egyik legnagyobb beszállítója az Excel-Csepel Szerszámgyártó Kft. lesz, így magyar mérnökök által tervezett, Magyarországon gyártott, magyar tulajdonú technológia alkalmazására kerülhet sor.

A beruházás teljes költségének 26 százalékát – mintegy 1,5 milliárd Ft-ot – az Európai Unió finanszírozza a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR