KORMÁNYZATI HÍREK
Az ország minden településén akadálymentes lesz a választás, így a fogyatékossággal élők nagyjából 600 ezres közösségének jelentősen könnyebbé válik majd a szavazáson való részvétel - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP) képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A tervek szerint a látássérültek Braille-írásos választási segédletet kapnak majd, hogy önállóan tudják leadni szavazatukat, a mozgássérülteket pedig úgy kívánják segíteni, hogy szavazókerületenként legalább egy választókört akadálymentessé tesznek, ami a választói aktivitást is erősíteni fogja, mert eddig csak a mozgóurnás megoldás volt biztosítva az érintetteknek - részletezte Kósa Ádám a választási eljárási törvény várható változásait.
A jelnyelven kommunikáló EP-képviselő azt is közölte, hogy bár még nem született döntés róla, de szeretnék, ha a jövőben nem korlátoznák az értelmi sérültek választási jogát. Az alaptörvény azt mondja ki, hogy külön bírósági ítélettel lehet megfosztani szavazati jogától egy értelmi sérültet - emlékeztetett a politikus, aki eltörölné ezt a rendelkezést, szerinte ugyanis az előzetes választási eljárás elegendő ahhoz, hogy minden választópolgár nyilatkozzon, tud-e, illetve akar-e voksolni. Lázár János ezzel kapcsolatban azt mondta, a javaslat komoly törvényhozói mérlegelést igényel.
Kósa Ádám rámutatott arra is, az eddigi szabályok nem feleltek meg a fogyatékossággal élők igényeinek, hatalmas hátrány érte őket azzal, hogy fogyatékosságuk miatt nem tudták megfelelően leadni szavazatukat. Megjegyezte, hogy nemcsak magát a szavazást, hanem az előzetes tájékozódást is szeretnék akadálymentessé tenni, így például a jövőben a választási hivatal honlapján - amely jelenleg csak a látássérülteknek akadálymentes - a hallás- és az értelmi sérülteknek is biztosított lesz az információkhoz való teljes körű hozzáférés. A tervek között szerepel továbbá az egész választási eljárás és a kampány akadálymentesítése is.
Lázár János hangsúlyozta, mind az elektronikus úton való joggyakorlást, mind a személyes voksolást szeretnék akadálymentessé tenni. Európai összehasonlításban is erőssége lesz a jogszabálynak, hogy a fogyatékkal élők teljes csoportjának igyekeznek megkönnyíteni a szavazást - jelezte az államtitkár.
Négy évre szól majd a választási feliratkozás
Az előzetes választási feliratkozás nyomán létrejövő önkéntes választói névjegyzék négy évre szól majd, de flexibilis lesz - közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Lázár János elmondta, a 2013 szeptemberében induló feliratkozással a szavazók három voksolásra jelentkeznek majd be: az egyaránt 2014-re eső országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzati választásra.
Hozzátette, az új választási eljárási törvény - amelyet legkésőbb kedd reggelig a Ház elé terjeszt a Fidesz - részletszabályokat fog tartalmazni arra az esetre, ha egy fiatal a négyéves ciklus alatt tölti be a 18. életévét, vagy ha valaki kiesik a névjegyzékből.
A Fidesz elnöksége hétfő délután tesz pontot a még nyitott kérdésekre. Ezek között szerepel például a jelöltté válás mikéntje, amellyel kapcsolatban Lázár János - mint elmondta - azt fogja indítványozni, hogy szűnjön meg az ajánlószelvény-gyűjtés, ezzel ugyanis szerinte egyszerűsödne a rendszer. A helyébe lépő eljárásra nemzetközi példák alapján tesznek majd javaslatot - közölte, a lehetséges megoldások között pedig példaként említette néhány száz aláírás összegyűjtését, továbbá, hogy a már parlamenti pártoknak ne kelljen aláírást gyűjteniük a jelöltállításhoz, a kauciót, illetve korábbi országgyűlési képviselők vagy közéleti személyiségek ajánlását.
"Sokkal könnyebb lesz jelöltté válni, mint volt az elmúlt 22 esztendőben" - ígérte a politikus, aki szerint a választásokat megelőző 30 napos kampányban a szavazók bölcs döntést tudnak majd hozni.
A cél az, hogy a parlament novemberben elfogadja az új választási eljárási törvényt - jelezte az államtitkár.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



