KORMÁNYZATI HÍREK
A SZÉP Kártya rendszeréről, az alszámlák közötti átjárhatósághoz kapcsolódó kérdésekről a Nemzetgazdasági Minisztérium a következő tájékoztatást adja. Közlemény.
A SZÉP Kártya mögötti alszámlákról azok a szolgáltatások vehetők igénybe, amelyeket a kártya révén a kormányzat a belföldi turizmus élénkítése érdekében kedvezményezni kíván. Tekintettel arra, hogy a szállásadás a turizmus legalapvetőbb szolgáltatása, ezen egy szolgáltatás vonatkozásában – kivételként – vált lehetővé az alszámlák közötti átjárhatóság. Az eddigi tapasztalatok, visszajelzések valamint rendelkezésre álló adatok alapján más esetben ez nem indokolható.
A szabadidő alszámlára utalható 75.000 forintos összeg ad lehetőséget a fürdőknek, hogy a SZÉP Kártya forgalmuk növekedését ösztönözze. A három kibocsátó intézmény adatai szerint a július végéig a SZÉP Kártyára összesen 50 milliárd Ft-ot, ebből a szabadidő alszámlára közel 7,5 milliárd forintot töltöttek fel, amely az összes feltöltés mintegy 15%-a. A szabadidő alszámláról 1,6 milliárd forintot pedig már el is költöttek a kártyabirtokosok.
A SZÉP Kártya új, három alszámlás rendszere 2012-től lépett életbe, és a munkáltatók – ahogy mindig – jellemzően a tavasz folyamán, illetve közvetlenül a nyári főszezon előtt utalták el az idei cafeteria juttatásokat a dolgozóknak. A rendszer bevezető szakaszában mért év eleji adatokból nem lehet megalapozott következtetéseket levonni a későbbi forgalomra, hiszen a kártyán lévő összegeket most kezdik el felhasználni a kártyabirtokosok. Ezt a megállapítást a Fürdőszövetség által közölt adatok is alátámasztják, miszerint folyamatos felfutást tapasztalnak a SZÉP Kártya forgalomban.
(Nemzetgazdasági Minisztérium)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



