KORMÁNYZATI HÍREK
A Vidékfejlesztési Minisztérium a hungarikum törvényhez hasonlóan az új földtörvényről is konszenzusos jogszabály megalkotására törekszik-hangsúlyozta Fazekas Sándor, miután egyeztetett a törvény vitaanyagáról az ellenzéki pártokkal. A kormány az új földtörvény tervezetét első olvasatban holnap tárgyalja, ezt követően a javaslat július 12-én kerül az Országgyűlés elé.
Az új földtörvény célja, hogy a termőföld a magyar földművesek tulajdonába kerüljön, a jogszabály ennek érdekében határozza meg a tulajdonszerzésre, a földhasznosításra és - használatra, továbbá a birtokméretekre vonatkozó szabályokat. A miniszter a tanácskozást követően konstruktívnak és szakmailag előremutatónak tartotta az ellenzéki pártok szakpolitikusaival tartott egyeztetést.
A Vidékfejlesztési Minisztérium egyik legnagyobb kormányzati feladataként kezeli az új földtörvény megalkotását. A törvényjavaslat előkészítése hosszú hónapok óta folyik, a tárca széles körű társadalmi egyeztetésen van túl. A VM arra törekszik, hogy az egyik legfőbb nemzeti kincsünk jogi szabályozását és védelmét tartalmazó törvény megalkotása minél szélesebb körű konszenzussal jöjjön létre. A megbeszélésen az MSZP-t Gőgös Zoltán, az LMP-t Szabó Rebeka, a Jobbikot Varga Géza képviselte.
Fazekas Sándor elmondta, hogy korábban minden párt azt ígérte, rendet tesz a magyar föld jogi szabályozásában. Az ígéretek után ez most meg is valósul – fogalmazott a tárcavezető, aki kiemelte: az új földtörvény a magyar föld és a magyar földművesek védelméről szól. A tervezet szerint jogi személyek nem szerezhetik meg a termőföld tulajdonjogát. A törvényjavaslat véglegesen kizárja a külföldi és a belföldi spekulánsokat, köztük a zsebszerződésekben résztvevő személyeket is.
Szeptemberben a tárca újabb egyeztetést kezdeményez, ahol az ellenzéki képviselők már a konkrét normaszövegről is elmondhatják véleményüket.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



