KORMÁNYZATI HÍREK

A jövő évtől új rendszerben fizetnek útdíjat a tehergépkocsik
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A megtett úttal arányos, elektronikus útdíj rendszerhez a tehergépjárművek kötelezően csatlakoznak a 2013 nyarára tervezett induláskor. A bevezetéssel egyidejűleg a közúti fuvarozók növekvő terheit ellensúlyozó intézkedések lépnek életbe. A személygépkocsik és autóbuszok a jelenlegi e-matricás rendszerben maradnak. E járművekkel önkéntesen lehet majd átállni legkorábban a bevezetés után fél évvel. Az eseti használók így jelentős megtakarítást érhetnek el az e-matricás díjakhoz képest. A rendszeresen nagy távolságra utazók pedig továbbra is élhetnek az átalánydíj nyújtotta előnyökkel.

2012. május 09.

A Kormány határozatot hozott a megtett úttal arányos elektronikus díjszedés bevezetésével összefüggő feladatokról, az induló rendszer alapvető működési kereteiről. Az Európában széles körben elterjedt megoldással az útfenntartás költségeit az utakat használók az igénybevétellel arányosan fedezik. A teherforgalom kiegyensúlyozottabb díjterhelése legalább részben ellentételezheti az országon áthaladó kamionok által okozott útállapotromlást és környezetszennyezést. Az e-útdíj bevezetése a vasút pályadíjak miatt fennálló versenyhátrányának mérséklését eredményezi. Általa nő az alacsonyabb fuvarozási költségű helyi, hazai áruk és szolgáltatások versenyképessége.

Az elektronikus díjszedést a tervek szerint a gyorsforgalmi és az országos közúthálózat főúti külterületi szakaszain vezetik be a 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre 2013. július 1-jével. A közlekedők egy fedélzeti eszköz beépítése után kapuk és megállítás nélkül haladhatnak a díjköteles szakaszokon. Úthasználatuk mértékét, jogosultságukat elektronikusan ellenőrzik.

Az alkalmazott díjszintek a korábban kidolgozott díjpolitikai alapelvek aktualizálásával, az Európai Unió érintett intézményeivel való egyeztetést követően alakulnak ki. Az e-útdíj bevezetése után fél évvel kedvezményrendszer indul a gyakori használók számára. A kedvezmény mértéke az uniós szabályozással összhangban legfeljebb 13 százalék lehet.

A díjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközökkel, az azok működtetésével és a tanácsadással kapcsolatos közbeszerzések gyorsított eljárásban kezdődnek meg az idei év első felében. A díjszedési funkciót az e matricás rendszerhez hasonlóan az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. láthatja el jogszabályi kijelölés alapján. Az ÁAK az eszközbeszerzés finanszírozására hitel vesz fel, amelyet a befolyó díjbevételekből törleszt majd.

Az előzetes számítások és a nemzetközi tapasztalatok alapján a beruházás néhány éven belül megtérül. A becsülhető maximális díjbevétel az első évtizedben tízszeresen haladhatja meg a költségeket. A többletforrásokat a teljes közlekedési szektorba kell visszaforgatni, azok elsősorban a díjas útszakaszokon, majd a közúthálózat egyéb részein hasznosulhatnak. A célszerű felhasználási sorrend szerint a bevétel a meglévő infrastruktúrák fenntartása után a PPP konstrukcióban megépített és üzemeltetett autópálya-szakaszok rendelkezésre állási díjaira, ezt követően pedig az új fejlesztésekre (pl. uniós projektek hazai önrésze) fordítható.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR