KORMÁNYZATI HÍREK

Félezer újabb kiüresedett jogszabályt iktatnak ki a jogrendszerből
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A tavalyi indított jogszabály felülvizsgálatok idén is folytatódnak, a Kormány törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel négyszázhatvan újabb kiüresedett, szükségtelenné vált törvényt helyezne hatályon kívül. Az egyszerűsítés része a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként elindított deregulációs programnak.

2012. május 02.

A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program első két üteme keretében eddig mintegy 900 országgyűlési határozatot és közel 2000 elavult kormányhatározat részleges vagy teljes hatályon kívül helyezéséről döntöttek, a mostani harmadik ütemben a valójában felesleges, elavult törvényeket „fésülték át”. A dereguláció ezt követően is tovább folytatódik, összesen közel 2500 darab kormányrendelet felülvizsgálatát tervezi a Kormány.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által irányított deregulációs program összhangban van a Kormány bürokrácia- és adminisztrációs teher-csökkentő törekvéseivel; célja az értelmetlen, elavult, alkalmazhatatlan jogszabályok kigyomlálásán túl a jogalkotás átláthatóbbá tétele és az előkészítés színvonalának javítása.

A tavalyi első ütemben olyan erősen elavult országgyűlési határozatokat iktattak ki, amelyek részben még az állampárti időkből származtak, és például a Magyar Köztársaság, valamint a Szovjetunió közötti kapcsolatokat, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testület működését, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megválasztását, az NDK és a Vietnami Demokratikus Köztársasággal valón kapcsolatokat szabályozták.

(KIM Sajtó Főosztály)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR