KORMÁNYZATI HÍREK
Fazekas Sándor a gyomaendrődi gazdafórumon elindította a mező- és erdőgazdasági földekről, valamint a családi gazdaságokról szóló törvények tervezeteinek társadalmi vitáját a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) és a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) közreműködésével.
A vidékfejlesztési miniszter előadásában kiemelte: alaptörvényünk nemzeti kincsnek tekinti a földet, ami a nemzet létének alapja. Összefogással meg tudjuk alkotni azokat a törvényeket, amelyek biztosítják, hogy a magyar föld magyar kézben maradjon. Az új földtörvény egyik fő célja, hogy tisztázza, ki vásárolhat földet Magyarországon, és ki nem.
A készülő törvények többek között meghatározzák a kis-, közép- és nagybirtok pontos fogalmát, mérettartományát, tisztázzák a gazdálkodási formákat, a családi gazdaság, vagy például az őstermelő státuszát. A földtörvény meg fogja akadályozni a spekulatív célú földszerzéseket, és rendezi majd a gazdátlan földek kérdését is. Kitért arra, hogy az előttünk álló agrárkamarai törvény sem közömbös a föld szempontjából; és a jogalkotás sikereiről szólva példaként állította a célegyenesbe ért hungarikum törvényt.
A korszerű üzemszabályozásról és a modern szövetkezeti formákról elmondta, hogy ezek a magyar gazdák sikeres piaci szereplésének alapfeltételei.
A kormányzati ciklus félidei értékelésekor a miniszter emlékeztetett arra, hogy 2010-et megelőzően nem volt semmiféle vidékfejlesztési program Magyarországon. Ezt a hiányt pótolta a Nemzeti Vidékstratégia-2020, ami meghatározza azokat az irányokat, melyek révén a magyar vidék felveheti a versenyt életminőségben a nyugat-európai színvonallal.
A fórumon Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke kiemelte, hogy az érdekképviseletek javaslataikkal segítik egy optimális tervezet elkészítését, mert 2014-től új támogatási rendszer kezdődik az EU-ban. Kiemelte: bázisképzés időszakát éljük, 2014. május 15-ig eldől, ki mennyi és milyen támogatásra lesz jogosult a következő tíz évben.
A földtörvényről Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke elmondta: a kisgazdák másfél évvel ezelőtti termőföldvédelmi akciója után a föld a politikai élet középpontjába került. Az elnök emlékeztetett az Európai Közösség 56-os határozatára, amely szerint a termőföldeknél érvényesülhet a tőke szabad áramlása. Ugyanakkor az EU azt is rögzíti, hogy a nemzeteknek jogukban áll termőföldvédelmi jogszabályokat alkotniuk. Össze kell tehát fognunk, és megtalálnunk azokat a kritériumokat, amelyek garantálják a hazai földtulajdon védelmét.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



