KORMÁNYZATI HÍREK
Az általános iskolák 2013. január 1-je után is önkormányzati tulajdonban maradnak, az állam csak az oktatást, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatokat veszi át, illetve finanszírozza - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára egy keddi budapesti önkormányzati konferencián.
Farkasné Gasparics Emese elmondta, az általános iskolai ellátáshoz kapcsolódó vagyon továbbra is az önkormányzati rendszer része marad, ám azokat a jövőben a települések más célokra is használhatják.
A helyettes államtitkár tájékoztatott: így az iskolák épületeit, az eddig kizárólag oktatási célokat szolgáló ingatlanokat, vagyontárgyakat - oktatási időn kívül - az önkormányzatok közösségi, sport, kulturális, turisztikai célokra is hasznosíthatják.
A helyettes államtitkár előadása után Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes az iskolai épületek önkormányzati tulajdonban maradásával kapcsolatban azt vetette fel, hogy ebben az esetben az állam fog-e bérleti díjat fizetni a településeknek. Farkasné Gasparics Emese azt válaszolta, hogy jogi megoldásként az állam és az önkormányzatok várhatóan üzemeltetési szerződéseket kötnek egymással.
Elmondta, a jelenlegi állami oktatási normatívában épületüzemeltetési költség és a gyermeknevelési, köznevelési feladatok ellátásával összefüggő költség is van. A jövőben várhatóan már az önkormányzatoknak kell kimutatniuk az oktatáshoz kapcsolódó üzemeltetés költségeit.
A helyettes államtitkár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ménesi úti épületében tartott önkormányzati vagyongazdálkodási konferencián a településeket érintő változásokról tartott előadást önkormányzati tisztviselőknek. Az átalakítást egyebek mellett azzal indokolta, hogy az elmúlt két évtizedben "az önfenntartás és az önszerveződő képesség elveszett" az önkormányzati rendszerből.
Mint mondta, a jövőben egyfajta "településmenedzsment-szemléletet várnak el az önkormányzatoktól. A változtatások szükségességét indokolva kitért arra is, az önkormányzatoknál az elmúlt húsz évben olyan mennyiségű állami feladat halmozódott fel, hogy inkább állami feladatmegoldó intézményeknek számítottak.
Közölte, ezért szabályozták újra, illetve választották szét az állami és önkormányzati feladatokat. Úgy vélte, ennek egyik első lépése, a hivatásos katasztrófavédelem állami átvétele viszonylag zökkenőmentes volt.
A járások kialakításáról szólva elmondta, az államigazgatási feladatok, így az okmányirodák átvétele azt is jelenti, hogy nem csak a feladat, hanem az ahhoz kapcsolódó vagyon is elkerül majd az önkormányzatoktól. Az önkormányzatoknak az államigazgatási feladatok átadása után kezdetben "meglehetősen nehézkes működéssel kell számolniuk", mert a hivatalok érintett személyi állománya is a járási hivatalokba kerül – fogalmazott.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



