ÖSSZEFOGLALÓK
Start, Start Plusz és más "kártyák" - a pakli áttekintését Futó Gábor összefoglalójának második részével folytatjuk. Ismerje meg, milyen kedvezmények vonatkoznak a pályakezdő fiatalok vagy például a kismamák és a tartós álláskeresők foglalkoztatására.
A pályakezdő, a gyermek gondozását, illetve családtag ápolását követően, továbbá a gyermek gondozása mellett munkát keresők és a tartósan álláskeresők foglalkoztatásának kedvezménye
A szociális hozzájárulási adóból kedvezmény illeti meg azt munkaadót, amely (aki) a munkaerőpiactól tartósan távollévőnek minősülő személyt foglalkoztat.
Pályakezdő fiatal foglalkoztatásának kedvezménye
A pályakezdőnek minősülő fiatal Start-kártyára jogosult. Ha munkaadó ilyen Start-kártyával rendelkező személyt alkalmaz, a kártya érvényességének idején belül a foglalkoztatás időtartamára kedvezményre jogosult, függetlenül a foglalkoztatás időtartamától, határozatlan vagy határozott idejű jellegétől. Start-kártyára – az Art. szerint – az jogosult, aki
a) a 25. életévét, felsőfokú végzettség esetén a 30. életévét még nem töltötte be,
b) tanulmányait befejezte vagy megszakította, és
c) a tanulmányainak befejezését követően első ízben létesít foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt vagy ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt, és e jogviszony létesítését megelőzően megbízási szerződés, vállalkozási szerződés alapján vagy egyéni vállalkozóként sem végzett munkát.
A c) pont szerinti foglalkoztatásra irányuló jogviszony első ízben történő létesítésének megítélése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni a tanulói és a hallgatói jogviszony mellett fennálló, illetve az iskolai szünet időtartama alatt létesített foglalkoztatásra irányuló jogviszonyokat, továbbá a tanulói és a hallgatói jogviszony megszűnése után alkalmi munkavállalói könyvvel, valamint 2010. április 1-jét követően az egyszerűsített foglalkoztatás körébe tartozó alkalmi munkára létesített jogviszonyt.
A pályakezdő fiatal foglalkoztatására tekintettel a kedvezményt érvényesítő munkáltató a kedvezménnyel érintett foglalkoztatás időtartama alatt köteles a kártyát megőrizni, és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony megszűnésekor a pályakezdő fiatal részére visszaszolgáltatni.
Gyes, gyed, gyet, ápolási díj folyósításának megszűnését követő foglalkoztatás, a gyes folyósítása melletti foglalkoztatás, a tartósan álláskeresők foglalkoztatásának kedvezménye
A címben szereplő személyeknek 2011. december 31-éig volt lehetőségük Start Plusz kártya kiváltására. Az érvényes Start Plusz kártyával rendelkező személyt alkalmazó munkaadó a foglalkoztatás időtartamára – a kártya érvényességi idején belül – kedvezményben részesül, akkor is, ha a foglalkoztatás időtartama azt meghaladja. A Start Plusz kártyával rendelkező személyt foglalkoztató a kedvezménnyel érintett foglalkoztatás időtartama alatt köteles a kártyát megőrizni és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony megszűnésekor a kártya tulajdonosa részére átadni.
Az igénybe vehető kedvezmény
A pályakezdő fiatal foglalkoztatásához kapcsolódó kedvezmény
Pályakezdő fiatal foglalkoztatása után a munkaadót a szociális hozzájárulási adóból igénybe vehető részkedvezmény illeti meg a következők szerint:
– alap- és középfokú végzettséggel rendelkező vagy végzettséggel nem rendelkező pályakezdő fiatal foglalkoztatásakor a részkedvezmény egyenlő az érvényes Start-kártyával rendelkező természetes személyt (munkavállalót) az adó-megállapítási időszakra megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett, a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett (bruttó) munkabérnek, de legfeljebb a minimálbér másfélszeresének tizenhét százalékával a foglalkoztatás első évében, illetve hét százalékával a foglalkoztatás második évében, továbbá
– felsőfokú végzettségű pályakezdő fiatal foglalkoztatásakor a részkedvezmény egyenlő az érvényes Start-kártyával rendelkező természetes személyt (munkavállalót) az adó-megállapítási időszakra megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett, a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett (bruttó) munkabérnek, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének tizenhét százalékával a foglalkoztatás első kilenc hónapjában, illetve hét százalékával a foglalkoztatás azt követő három hónapjában.
A kedvezmény a munkaadót abban az esetben illeti meg, ha a pályakezdő a munkába lépést megelőző napon rendelkezik Start-kártyával vagy azt helyettesítő igazolással.
Gyes, gyed, gyet, ápolási díj megszűnését követő, a gyes folyósítása melletti és a tartósan álláskeresők foglalkoztatására vonatkozó kedvezmény
Az érvényes Start Plusz kártyával rendelkező személy foglalkoztatása után a munkaadót a szociális hozzájárulási adóból igénybe vehető részkedvezmény – legfeljebb 2013. december 31-ig – az alábbiak szerint illeti meg.
A részkedvezmény egyenlő az érvényes Start Plusz kártyával rendelkező természetes személyt (munkavállalót) az adó-megállapítási időszakra megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett, a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett (bruttó) munkabérnek, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének tizenhét százalékával a foglalkoztatás első évében, illetve hét százalékával a foglalkoztatás második évében. A munkaadó a kedvezményre abban az esetben jogosult, ha a foglalkoztatás időtartama a harminc napot meghaladja és a munkaidő legalább a napi négy órát eléri. Ha a Start Plusz kártya érvényességének időtartama két évnél rövidebb, az érvényességi időtartam első tizenkét hónapjára a foglalkoztatás első évében meghatározott részkedvezmény vehető igénybe. A kedvezmény a munkaadót abban az esetben illeti meg, ha a foglalkoztatott a munkába lépést megelőző napon rendelkezik Start Plusz kártyával vagy azt helyettesítő igazolással.
Az összefoglaló első részét itt olvashatja el!
Szeretne többet tudni az aktuális foglalkoztatási és TB szabályok alkalmazásáról?
Kattintson ide és rendelje meg most A foglalkoztatás, a bérszámfejtés, a bérfizetés és a béren kívüli juttatások kézikönyvét , amelynek előfizetése esetén díjmentesen vehet részt a mérlegképes könyvelők 2012. évi kötelező továbbképzésén!
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



