Egyházi intézmények működése, gazdálkodása, pályázati lehetőségei 2014-ben
időpont: 2014.11.07 09:00-17:00
helyszín: Budapest Lurdy Ház (1097 BUdapest, Könyves K. krt.12-14.)

BRUTTÓ ÁR: 0 Ft

Ez az előadás már lezajlott.

Az elmúlt tíz év során egyházi fenntartású intézmények tömege kezdte el működését hazánkban. Legnagyobb számban az oktatási intézmények vannak, de számos szociális intézményt is találunk.
Az alapítók és fenntartók tekintetében nagyon vegyes a kép, hiszen vannak zsinati alapítású és fenntartású intézmények, de ugyanígy vannak egyházkerületi, egyházmegyei és egyházközségi alapítású és fenntartású intézmények is.

Az egyházak finanszírozása rendkívül szerteágazó, mivel számos jogcímen kapnak, kaphatnak támogatást és az alapítás mellett a fenntartással, a bővítéssel valamint a fejlesztéssel kapcsolatos teendők is komoly feladatot jelentenek a könyviteli szolgáltatást végzők számára is.

Szakértőink konzultációs előadások keretében hatákony segítséget kívánnak nyújtani a fentiekkel kapcsolatos teendőkben és fehívják figyelmüket a gyakori problémákra is, mivel 2014-ben az Állami Számvevőszék kiemelt figyelmet fordít az egyházak által fenntartott intézmények részére az államháztartásból juttatott támogatások felhasználásának ellenőrzésére is.


PROGRAM:


8,30-9,00 Regisztráció


09,00-09,10 Dr. Petruska Ferenc
az Egyházi fenntartású intézmények gyakorlati kézikönyve c. kiadvány lektora
Megnyitó

09,10-09,40 Lehoczky László
ügyvezető igazgató, MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft.
Vállalati és egyéni megtakarítási lehetőségek az MKB Pénztárak és a SZÉP Kártya segítségével

9,40-10,40 Dr. Ujházi Lóránd
plébániai kormányzó; a Prímási Bíróság bírája; a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Tudományos munkatársa
Az egyház oktatási intézmények szabályozása a Katolikus Egyház hatályos jogában

10,40-10,50 Kávészünet


10,50-12,20 Varga Hajnalka
okleveles adószakértő, pénzügyi-vállalkozási szakértő
Az egyházak gazdálkodása 2014
- hitéleti tevékenység
- vállalkozási tevékenység
- állami támogatásból finanszírozott egyéb tevékenységek

12,20-12,30 Kávészünet


12,30-14,00 Varga Hajnalka előadásának 2. része


14,00-14,30 Ebédszünet


14,30-15,30 Lőrincz Szabolcs
a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Gazdasági és Pénzügyi Osztályának vezetője
- Az egyház intézményei működtetéséhez szükséges finanszírozási helyzet
- Államtól átvállalt feladatok egyházi működtetésben
- A fenntartó szempontjainak érvényesítése az intézményi működtetésben
- Gazdálkodási sajátosságok az egyházi intézményeknél

15,30-17,00 Kisgyörgy Ilona költségvetési minősítésű könyvvizsgáló; közgazdász; okl. adószakértő

Pályázatokat érintő változások, pályázati lehetőségek 2014

- A strukturális alapok és a kohéziós Alap közösségi és hazai rendszere a 2014-2020 –as időszakra vonatkozóan, várható változások
- A támogatási intézményrendszer áttekintése, a 2014-es változások tükrében
- Elszámolások, előrehaladási jelentések, elkülönített könyvelés,
- Szabálytalanságok lehetséges jogkövetkezményei - fogalmi meghatározás, szankciók
- A könyvvizsgálói ellenőrzés - célja az uniós projektek esetében

Analitika kezelése

1. A 2013. ÉVI IV. TÖRVÉNY rendelkezései az analitikus nyilvántartás vezetéséről
2. Gazdálkodási folyamataik rendjének meghatározására kötelesek az alábbi szabályzatokat elfogadni és használni:
- Számviteli politika,
- Pénzkezelési szabályzat
- Kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzat,
- Leltározási és selejtezési szabályzat.
3. Gazdálkodás az ingó, ingatlan és más javakkal
4. Ingatlanokra vonatkozó jogügyletek szabályai

Pénztárkezelés

- Az egyházközség köteles pénztárost választani, aki teljes anyagi és fegyelmi felelősséggel tartozik a pénzkezelésért, ennek dokumentálásáért.
- Amennyiben a lelkész vagy gondnok kap pénztárosi megbízást, akkor ellenőrt (számvevőt) választhatnak.
- A pénztáros a bevételeket köteles a szigorú számadású nyomtatványokon kezelni, és a bizonylati rendet megtartani.
- Az egyházközség köteles a hitéleti bevételekről az egyéb bevételektől elkülönített nyilvántartást vezetni.


Együttműködő partnerünk:



***
Technikai információk, kapcsolat


A helyszín kapacitása miatt, csak előzetes jelentkezés alapján tudjuk résztvevőinket fogadni. A rendezvény helyszínén étkezési lehetőség térítés ellenében igénybe vehető.

Kérdéseivel kapcsolatban szívesen állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:

Tel.:( 061) 880-7600
Fax:( 061) 880-7699
E-mail: tudaskozpont@menedzserpraxis.hu

*Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy nem megfelelő érdeklődés vagy egyéb nem várt esemény (pl.: az előadó betegsége) esetén az előadás elmarad, de a résztvevő további anyagi igénnyel ezért nem léphet fel. ||

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR