ÖSSZEFOGLALÓK

Gyermekétkeztetés év közben, az évközi szünetben és a szünidőben
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) kormányrendelet 2016. január 1-jével kiegészül. A módosítást az indokolta, hogy az intézményi ingyenes gyermekétkeztetés biztosítása kiegészül, így a továbbiakban a szünidőben is biztosítani kell azt.

2016. február 10.

Erről és igénybevételének feltételeiről az intézmény vezetőjének tájékoztatnia kell az érintettet az alábbi alkalmakkor:
− a beíratáskor vagy
− az ellátás igénybevételének megkezdésekor, illetve
− az ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés feltételeinek megváltozásakor.

A szünidei gyermekétkeztetés megszervezésére a gyermek lakóhelye, vagy ha a gyermek életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye szerinti települési önkormányzat a köteles. A megszervezés során figyelemmel kell lenni arra, hogy a déli meleg főétkezés elfogyasztására elsődlegesen a településen kerülhessen sor. Ha a helyben történő elfogyasztásra nincs lehetőség, a szünidei gyermekétkeztetés az étel elvitelével vagy a gyermek számára történő kiszállításával is biztosítható. Ha az étel helyben történő elfogyasztása biztosított, de azt a gyermek előre nem látható hiányzása, betegsége vagy egyéb ok akadályozza, a részére biztosított étel elvitelét a szülője, illetve más törvényes képviselője vagy a szülő, más törvényes képviselő által megbízott személy számára lehetővé kell tenni. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor az étel másik arra jogosult gyermek számára átadható.

A települési önkormányzatnak a szünidei gyermekétkeztetést a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott
− őszi, téli és tavaszi tanítási szünet, valamint az ezen időtartamra eső, a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, illetve az óvoda zárva tartásának időtartama alatti munkanapokon, továbbá
− a nyári tanítási szünet időtartama alatt legalább negyvenhárom munkanapon, valamint
− az ezen időtartamra eső, a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény és az óvoda zárva tartásának időtartama alatti munkanapokon kell biztosítania.

Természetesen ez az időtartam lerövidül a gyermek más településen történő táboroztatása vagy más okból való akadályoztatása esetén a táborozás, illetve az akadályoztatás idejével.

A hatályba lépő rendelkezésekkel a települési önkormányzat jegyzőire is újabb feladat hárul tájékoztatási kötelezettség keretében. A tájékoztatási kötelezettségnek írásban kell eleget tenni, határideje három időponthoz köthető, és a tájékoztatással egyidejűleg meg kell küldeni az igényléshez szükséges nyilatkozatot.

A jegyző minden év szeptember 15-éig tájékoztatja írásban azon hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek szülőjét vagy más törvényes képviselőjét, akinek gyermeke tekintetében a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet az adott év szeptember 1-jén fennáll
− az évközi szünet időtartamára eső szünidei gyermekétkeztetés igénybevételének lehetőségéről,
− az igénybevétel módjáról, valamint
− a szünidei gyermekétkeztetés biztosításának időtartamáról,
− helyszínéről és módjáról.

Amennyiben a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet május 1-jén fennáll,
− a nyári szünet időtartamára eső szünidei gyermekétkeztetés igénybevételének lehetőségéről,
− az igénybevétel módjáról, valamint
− a szünidei gyermekétkeztetés biztosításának időtartamáról,
− helyszínéről és módjáról minden év május 15-éig meg kell történnie a tájékoztatásnak.

A harmadik időpont − amikor a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet megállapításával egyidejűleg történik a tájékoztatás − megjelölésére akkor kerül sor, ha a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet az adott év szeptember 1-je és a következő év április 30-a között, vagy az adott év május 1-je és augusztus 15-e között került megállapításra.

A jegyző a tájékoztató címzettjeiről értesíti a család- és gyermekjóléti szolgálatot. Az igényléshez szükséges nyilatkozat az évközi szünet időtartama kivételével a nevelési év, tanév során bármikor benyújtható, illetve módosítható.

A jegyző minden egyes szünidei gyermekétkeztetés megkezdése előtt a helyben szokásos módon, valamint az intézményi gyermekétkeztetést biztosító intézményeken keresztül felhívja a jogosultak figyelmét a szünidei gyermekétkeztetésre, annak időtartamára és helyszínére, továbbá megvizsgálja, hogy a szünidei gyermekétkeztetés megkezdésekor a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete az azt megállapító határozat alapján fennáll-e. Ha a gyermek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete a szünidei gyermekétkeztetés megkezdését megelőző harmincadik napon fennállt, azt a gyermekétkeztetés megkezdésekor is fennállónak kell tekinteni. Ha a jegyző azt állapítja meg, hogy a gyermek nem jogosult a szünidei gyermekétkeztetésre, erről írásban értesíti a szünidei gyermekétkeztetést igénylő szülőt, más törvényes képviselőt.

A hatályba lépő rendelkezéseket 2015−2016. nevelési évben, tanévben is alkalmazni kell azzal a kitétellel, hogy a települési önkormányzat jegyzője a 2015−2016. nevelési évben, tanévben
− a tavaszi szünet időtartamára eső szünidei gyermekétkeztetés igénybevételének lehetőségéről,
− az igénybevétel módjáról, valamint
− a szünidei gyermekétkeztetés biztosításának időtartamáról,
− helyszínéről és módjáról szóló írásbeli tájékoztatást 2016. február 15-éig küldi meg azon hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek szülőjének, más törvényes képviselőjének, akinek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete 2016. február 1-jén fennáll.

Akinek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetét 2016. február 1-je és március
23-a között állapítja meg a jegyző, akkor a tájékoztatást a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet megállapításával egyidejűleg küldi meg azon hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek szülőjének, más törvényes képviselőjének.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 2016. január 1-jei módosításával a gyermekétkeztetés bekerült a pénzbeli és természetbeni ellátások közé. A települési önkormányzat természetbeni ellátásként biztosítja a gyermekétkeztetést. A gyermekétkeztetés eddig
− térítési díj ellenében igénybe vehető,
− ingyenes vagy
− kedvezményes étkezést foglalt magában.

Ez a felosztás a továbbiakban annak igénybevételi időpontja szerint
− intézményi gyermekétkezésre és
− szünidei gyermekétkezésre osztható.

Az intézményi gyermekétkezés lehet térítési díj ellenében igénybe vett, valamint ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés.

Természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő gyermekétkeztetést kell biztosítani a gyermeket gondozó szülő, törvényes képviselő vagy nevelésbe vett gyermek esetén a gyermek ellátását biztosító nevelőszülő, gyermekotthon vezetője, illetve az Szt. hatálya alá tartozó ápolást, gondozást nyújtó intézmény vezetője kérelmére
− a bölcsődében,
− az óvodában,
− a nyári napközis otthonban,
− az általános és középiskolai kollégiumban, az itt szervezett externátusi ellátásban,
− az általános iskolai és – ha önkormányzati rendelet kivételével jogszabály másképpen nem rendelkezik – a középfokú iskolai menzai ellátás keretében,
− a fogyatékos gyermekek, tanulók nevelését, oktatását ellátó intézményben és a fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó, az Szt. hatálya alá tartozó fogyatékosok nappali intézményében,
− a 21/C. §-ban foglaltak szerint a bölcsőde és az óvoda zárva tartása, valamint az iskolában a nyári szünet, illetve a tanítási szünetek időtartama alatt.

Az első hat pontban felsoroltak tartoznak az intézményi gyermekétkeztetés fogalma alá, az utolsó pont pedig a szünidei gyermekétkeztetést jelöli.

Az önkormányzatnak az intézményi gyermekétkeztetést
− az általa fenntartott
o    bölcsődében és
o    óvodában, továbbá
− a közigazgatási területén az állami intézményfenntartó központ, valamint az állami szakképzési és felnőttképzési szerv által fenntartott
o    nem bentlakásos nevelési-oktatási intézményben,
o    bentlakásos intézményben,
o    a köznevelési fenntartó által fenntartott kollégiumban elhelyezett gyermekek részére kell biztosítania.

Az intézményi és a szünidei gyermekétkeztetés biztosítására kötelezett önkormányzat ennek a feladatnak az ellátásához a közigazgatási területén kívülről érkező gyermek, tanuló lakóhelye szerinti önkormányzattól hozzájárulást kérhet.

Amennyiben a szülő, törvényes képviselő eltérően nem rendelkezik, az intézményi gyermekétkeztetés keretében a nem bentlakásos intézményben
− a bölcsődei ellátásban részesülő gyermekek részére az ellátási napokon
o    a reggeli főétkezést,
o    a déli meleg főétkezést, valamint
o    tízórai és uzsonna formájában két kisétkezést,
− a gyermekek és a tanulók számára az óvodai nevelési napokon, valamint az iskolai tanítási napokon az óvodában és a nem bentlakásos nevelési-oktatási intézményben
o    a déli meleg főétkezést, valamint
o    tízórai és uzsonna formájában két kisétkezést kell biztosítani.

Intézményi gyermekétkeztetésben részesülhet az iskolában az a tanuló is, aki a napközit nem veszi igénybe. Az étkezések közül az ebéd külön is igényelhető.

Bentlakásos intézményben a gyermekétkeztetés
− az óvodai nevelési napokon és az iskolai tanítási napokon
o    a reggeli és
o    vacsora főétkezést, továbbá
− az óvodai nevelési napokon és az iskolai tanítási napokon kívül
o    a reggeli, ebéd és vacsora főétkezéseket, valamint
o    a tízórai és uzsonna kisétkezéseket foglalja magában.

Az intézményi gyermekétkeztetést ingyenesen kell biztosítani
− a bölcsődei ellátásban vagy óvodai nevelésben részesülő gyermek számára, ha
o    rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
o    tartósan beteg vagy fogyatékos, illetve olyan családban él, amelyben tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek,
o    olyan családban él, amelyben három vagy több gyermeket nevelnek,
o    olyan családban él, amelyben a szülő nyilatkozata alapján az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett összegének százharminc százalékát vagy
o    nevelésbe vették.
− az 1–8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, ha
o    rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, vagy
o    nevelésbe vették.
− az első két pont szerinti életkorú, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek számára, akit fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó, az Szt. hatálya alá tartozó fogyatékosok nappali intézményében helyeztek el,
− az 1–8. évfolyamon felül nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, ha
o    nevelésbe vették, vagy
o    utógondozói ellátásban részesül.

Az intézményi gyermekétkeztetést az intézményi térítési díj ötven százalékos normatív kedvezményével kell biztosítani
− az 1–8. évfolyamon felül nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, ha rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
− az 1–8. és az azon felüli évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, ha olyan családban él, amelyben három vagy több gyermeket nevelnek, feltéve, hogy a tanuló nem részesül ingyenes intézményi gyermekétkeztetésben,
− az (1) bekezdés a), b) és d) pontja szerinti életkorú, tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek számára, feltéve, hogy nem részesül ingyenes intézményi gyermekétkeztetésben.

A települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést
− a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosítja, és
− a fent megjelölt gyermekeken kívül további gyermekek, így különösen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek részére ingyenesen biztosíthatja.

Amennyiben a települési önkormányzatnak kötelező a szünidei gyermekétkeztetés biztosítása, azt olyan módon teljesíti, hogy
− a bölcsődei ellátásban, óvodai nevelésben részesülő gyermekek számára
− a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény és az óvoda zárva tartásának időtartama alatt, valamennyi munkanapon,
− a bölcsődei és óvodai nevelésen kívüli gyermek részére a nyári szünetben legalább negyvenhárom munkanapon, legfeljebb a nyári szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon,
− az őszi, téli és tavaszi szünetben a tanév rendjéhez igazodóan szünetenként az adott tanítási szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon köteles azt megszervezni, és ennek keretén belül a szülő, törvényes képviselő kérelmének megfelelő időtartamban az adott gyermek részére biztosítani.

(dr. Major Mónika)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

27

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR