ÖSSZEFOGLALÓK

Idén is pályázhatnak az önkormányzatok az Élelmiszerlavina programban
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az idén február 18-ig várják önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek pályázatait a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában; a nyertesek több százezer forint értékű zöldség vetőmaghoz juthatnak, amelyből közösségi termelést indíthatnak földjeiken - közölték a program szervezői az MTI-vel.

2016. február 10.

A hetedik alkalommal szervezett programba olyan saját vagy bérelt földterületekkel rendelkező pályázókat várnak, akik vállalják, hogy az elnyert zöldség - többek között burgonya, paradicsom, paprika, hagyma, cukkini - vetőmagokat elvetik, gondozzák, betakarítják, majd a terményeket nehéz sorsú családoknak, időseknek, fogyatékkal élőknek adják.
    A támogatott pályázók nagy része hátrányos helyzetű térségekből kerül ki, ahol kevés a munkalehetőség. Az Élelmiszerlavina program nyertesei az aktív munkába is bevonják a rászoruló embereket, akik így tapasztalatokat szereznek a kerti munkákban. Az elmúlt években többen ennek hatására kezdték el ismét művelni területeiket.
    A közlemény idézi Cseh Balázst, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnökét, aki elmondta: a kiválasztott szervezetek támogatásának mértékét elsősorban felajánlott földterületük és termelési kapacitásuk, valamint a támogatni kívánt rászorulók száma alapján állapítják meg. A Syngenta által felajánlott összesen több millió forint értékű vetőmagokból egy pályázó akár félmillió forintos vetőmag csomagot is kaphat márciusban. A pályázaton részt vehet minden, Magyarországon bejegyezett jogi személyiséggel rendelkező civil szervezet, oktatási intézmény és önkormányzat. A megvalósításba egyéb szervezeteket is, például helyi cégeket, egyházi szervezeteket is bevonhatnak.
    A program révén tavaly 52 önkormányzat és nonprofit szervezet földjén 170 tonna terményt takarítottak be, amelyek 14 ezer nehéz sorsú emberhez kerültek. Az Élelmiszerlavina története során eddig már 115 ezren kaptak segítséget a közlemény szerint.
 
(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR