A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes B. Karának Z. Tanszékén egyetemi adjunktus munkakörben alkalmazott felperes közalkalmazotti jogviszonyát 2011. szeptember 29-én kelt felmentéssel megszüntették. A felmentést zárt borítékban a tanszékvezető adta át a felperes részére 2011. szeptember 30-án. A felperes felbontás és elolvasás nélkül vitte magával az iratokat, állítása szerint otthon vette észre, hogy a boríték üres volt. A tanszékvezető az erről szóló tájékoztatást követően a saját példányát elolvasásra a felperes rendelkezésére bocsátotta. A munkáltató ezt követően 2011. október 6-án a felmentést tértivevényes küldeményként postázta a felperes által bejelentett lakcímre. A küldemény 2011. október 24-én „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza a munkáltatóhoz. A felperes a keresetét 2012. április 13-án nyújtotta be, amely az alperes által közölt felmentés jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására irányult.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság végzésével a pert megszüntette. Az elsőfokú bíróság a felek egyező előadása alapján megállapította, hogy a felperes az alperesnél hivatalosan bejelentett címe a személyi igazolvány adatainak megfelelő tartózkodási hely, azaz B., S. B. utca 17. volt. A felperes a lakcímváltozásról a 2012. február 29-én kelt levelében értesítette a munkáltatót. Eszerint a hivatalos értesítési címe a személyi igazolványában állandó lakhelyként korábban is megjelölt B. R. út 65. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes elmulasztotta a keresetindítási határidőt, mivel a küldeményt 2011. október 24-én küldte vissza a munkáltatóhoz a posta „nem kereste” jelzéssel, és ehhez képest a keresetlevél 2012. április 13-án érkezett a bírósághoz.

A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A másodfokú bíróság rögzítette, hogy A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 2. § (3) bekezdése alapján irányadó, a régi Mt. 3. § (1) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettségét a felperes megszegte, amikor az alperes Foglalkoztatási követelményrendszere 126. § (1) bekezdésében foglaltak ellenére a lakcímváltozását nem jelentette be. Az alperesnek hivatalból nem lehetett tudomása arról, hogy a felperes értesítési címe megváltozott. A régi Mt. 6. § (5) bekezdése alapján a felmentést 2011. november 4-én kézbesítettnek kell tekinteni, mivel az irat 2011. október 24-én érkezett vissza a munkáltatóhoz, így az ettől számított tizedik munkanapon kézbesítettnek minősül. Ehhez az időponthoz képest a régi Mt. 202. § (1) bekezdés b) pontja szerinti harminc napos keresetindítási határidőt a felperes elmulasztotta, amikor 2012. április 13-án nyújtotta be a bírósághoz az igényét. A felperes a kézbesítési vélelem megdöntése iránt eljárást nem kezdeményezett. Minderre tekintettel a per érdemi tárgyalásának megkezdését követően a Pp. 157. § a) pontja alapján jogszerű permegszüntető végzést hozott az elsőfokú bíróság.
A másodfokú bíróság rögzítette, hogy a felmentés nem minősül A postáról szóló 2003. évi CI. törvény 3. § 10. pontja alapján hivatalos iratnak, így kézbesítésére sem az ezekre az iratokra vonatkozó előírások az irányadóak.

A felperes felülvizsgálati kérelme a másodfokú végzés elsőfokú végzésre is kiterjedő hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatala utasítására irányult.
A felperes a perben tett jognyilatkozatait fenntartva kiemelte, hogy az eljáró bíróságok nem tárták fel a tényállást helyesen. Nem valós az alperes állítása, miszerint a munkáltató nem tudta, hogy ténylegesen hol él életvitelszerűen. A lakóhelyét a kollégái és a munkáltató is ismerte. Okirattal igazolta, hogy a Magyar Posta Zrt. kézbesítője mind az R. úti, mind az S. B. utcai lakcímen kézbesítési visszásságokat követett el. Nem eshetett keresetindítási késedelembe, mivel a munkáltató joghatályosan nem közölte a felmentést. Erre csak a jogi képviselő általi megkeresést követően került sor, vagyis 2012. év elején, addig elnézték, hogy munkát végez.

A régi Mt. 3. § (1) bekezdésének a felperes eleget tett, az alperes viszont nem. Ebben a körben az alperest terhelte a bizonyítás, amelynek nem tett eleget. A felperes akkor tudott volna kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet benyújtani, ha szabályszerűen megkísérelték volna kiküldeni vagy átadni a felmentést, amellyel szemben igazolhatta volna az önhiba hiányát, vagy a jogszabálysértő kézbesítést. A bíróságok nem tisztázták, hogy miért volt a felperes esetében két cím nyilvántartva, és hogy erre az esetre az alperesnél mi az eljárási rend. Változatlanul fenntartotta a hivatalos iratra vonatkozó jogi álláspontját. Ebből a szempontból a munkáltató jogalanyiságát nem tisztázták a bíróságok. Nem foglalkoztak az ügy lényegi kérdésével sem, nevezetesen a kézbesítés jogintézményének alperes által történő joghatályos megvalósításával.

A Kúria álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelem nem volt alapos. A felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni − a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett −, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. A felülvizsgálati kérelem megsértett jogszabályhelyként egyedül a régi Mt. 3. § (1) bekezdését jelölte meg. Mindezekre tekintettel a Kúria a felülvizsgálati kérelemnek csak azon részét bírálhatta el, amelyek a törvénynek megfelelnek, így csak a felülvizsgálati kérelemben konkrét jogszabályhely megjelölésével állított jogszabálysértésre tekintettel vizsgálhatta a jogerős végzést. A jogvitában irányadó régi Mt. 3. § (1) bekezdése szerint a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a munkáltató és a munkavállaló a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megfelelően kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A bírói gyakorlat szerint a kötelezettség megszegésének minősül, ha a felek nem tájékoztatják egymást minden olyan körülményről, tényről vagy annak változásáról, amely a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából jelentős.

Az alperesnél alkalmazandó Foglalkoztatási Követelményrendszer szerint a felperes közalkalmazott köteles a közalkalmazotti nyilvántartás naprakész állapotának biztosítása érdekében a lakcímének megváltozását bejelenteni annak bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül. A felperes az értesítési címének változását csak 2012. február 29-én közölte az alperessel. A felperes lakcímének (B., S. B. u. 17.) érvényességi ideje 2011. augusztus 16-án lejárt. Mindezek alapján az eljáró bíróságok jogszerű következtetést vontak le arról, hogy a tájékoztatási, együttműködési kötelezettség felperes általi megsértése folytán a felmentésnek a B., S. B. utcai címre történő kézbesítése jogszerű volt a régi Mt. 5. § b) pontja alapján, figyelemmel arra is, hogy a régi Mt. 6. § (6) bekezdése szerinti kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet a felperes nem terjesztett elő. A felmentés 2011. november 4-ei kézbesítési időpontjához képest a régi Mt. 202. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt harminc napos keresetindítási határidőt a felperes a 2012. április 13-ai keresetbenyújtással lekéste, így jogszerűen került sor a per megszüntetésére. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős végzést hatályában fenntartotta.