Nem kívánom összefoglalni a munka és a magánélet egyensúlyának egyéni és társadalmi szinten jelentkező jelentőségéről szóló, immár könyvtárnyira duzzadó szakirodalmat, hiszen napjainkban nemcsak szakemberek által vizsgált probléma, hanem közhelyszintű tapasztalat, hogy e két életszféra harmóniájának megtalálása szükséges, de nagyon nehéz feladat. Nem véletlen, hogy napjainkban egyre több szakma (munkaügy, emberi erőforrás tudomány, társadalombiztosítási jog, adóügy, szociálpolitika, közoktatás stb.) érdeklődése fordul a munka és a családi élet összhangjának megteremtése irányába. Azoknak a szakembereknek, akik akár a jogalkotás, akár az igazságszolgáltatás, akár a tudomány vagy a gyakorlati jogalkalmazás területén munkajoggal foglalkoznak, növekvő prioritással kell figyelembe venniük a család és a munka összhangja megteremtésének szempontjait. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a munkajog csak egy azok közül a tényezők közül, amelyek egyéni vagy társadalmi szinten befolyásolják a két érintett életszféra viszonyát.

Ebben az írásomban a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény – a továbbiakban: Mt. – szülői szereppel kapcsolatos, távolléteket lehetővé tevő jogintézményeit fogom elemezni: miképpen értelmezhetők, alkalmazhatók oly módon, hogy a családos munkavállalók életében mind jobban megvalósuljon a család és a munka egyensúlya lehetőleg úgy, hogy a munkáltató és a munkatársak se szenvedjenek ezzel együtt hátrányt. Az elemzés során útmutatót is szeretnék nyújtani ahhoz, hogy az Mt. által megengedett eltérési lehetőségekkel hogyan szolgálhatják ugyanezt a célt. Arra is ki fogok térni, hogy melyek azok a gyakran felmerülő munkavállalói és munkáltatói igények, amelyek megvalósítására a törvény szerint nincs jogi lehetőség.

Az elemzéshez felhasználom továbbá egy 2014 őszén felvett empirikus felmérés adatait (a továbbiakban: Felmérés). A Felmérés célja az volt, hogy megvizsgálja, a hatályos munkajog szabályai mennyiben teremtenek megfelelő jogi környezetet a családos munkavállalók számára ahhoz, hogy összehangolják szülői és munkavállalói szerepükből adódó kötelezettségeiket. A Felmérésben három csoport tagjai (N = 249) nyilatkoznak a témánkhoz kapcsolódó tapasztalataikról, véleményükről. A három csoport a következő ismérvek szerint azonosítható: (1) olyan nők, akik korábban munkavállalóként vagy a közszféra alkalmazottaiként dolgoztak, de jelenleg szülési vagy gyermekgondozási fizetés nélküli szabadságon vannak (a dolgozatban őket nevezem „inaktív nőknek”; n1 = 99); (2) olyan nők, akik munkatapasztalat után szülési vagy gyermekgondozási fizetés nélküli szabadságon voltak, de munkavállalóként vagy közszférabeli alkalmazottként már visszatértek dolgozni (a dolgozatban őket nevezem „aktív nőknek”; n2 = 75); (3) olyan férfiak, akik munkavállalóként vagy a közszférában alkalmazottként dolgoznak (n3 = 75). Mindhárom csoport közös jellemzője, hogy tagjaik legalább egy, 0–16 éves korú gyermeket nevelnek. Az életkori határ azért a tizenhat éves kornál húzódik, mert az Mt. eddig az életkorig tartalmaz speciális kedvezményeket a gyermeket nevelő szülőknek. A felmérés nem reprezentatív. Az e dolgozatban ajánlott elméleti szempontjaimat azonban a válaszok figyelembevételével alakítottam ki, ezért a felmérés eredményeire megfelelő helyen utalni fogok.
(ld.: A Felmérés az Országos Bírósági Hivatal által kiírt, Székhelyi Mailáth György tudományos pályázatra benyújtandó tanulmány elkészítésének keretében készült. A Felmérés eredményeit elemző valamint a család és a munka egyensúlyának egyes munkajogi kérdéseit elméleti szempontból taglaló pályamű bizonyos megállapításaira e cikksorozatban is támaszkodom. (A teljes tanulmány jelenleg publikáció előtt, kézirati formában érhető el „Család és munkajog – a gyermekvállalás munkajogi kérdései” címmel a következő weblapon

A szülői távollétekre vonatkozó szabályozás elvi alapjai

Elvi kiindulópontunk, a család és a munka egyensúlya nem azt jelenti, hogy a családos munkavállaló életének minden napján a családra és a munkára fordítandó időtartamnak egyenlőnek kell lennie. Az egyensúly állapotába belefér az, hogy időnként a munka, időnként a család kap nagyobb hangsúlyt, azonban a két életterületre fordítandó idő egy nagyobb időbeli perspektívában megfelelő arányba kerül. Minél hosszabb periódust szemlélünk, annál nagyobb az egyik vagy másik életterület felé történő hangsúlyeltolódásokkal kapcsolatos tolerancia. Ha az egész emberi életet tekintjük, akkor belefér, hogy akár több évet kizárólag vagy túlnyomórészt a családnak, avagy a munkának szenteljünk. Ha időbeosztásunkra éves szinten tekintünk, fennállónak tarthatjuk az egyensúlyt akkor is, ha bizonyos hetekben szabadságon voltunk, bizonyos hetekben pedig annyit dolgoztunk, hogy alig láttuk a családunkat. Ugyanígy meg kell lennie valamilyen szinten az egyensúlynak egy-egy héten, napon belül is. Az az ember képes hosszútávon kiegyensúlyozott életet élni, munkahelyi és családi elfoglaltságait összeegyeztetve, aki a kisebb időegységek (napok, hetek, hónapok) időbeosztásánál is képes hosszútávon gondolkodni, és szükség szerint egyik vagy másik életterületnek nagyobb figyelmet, több időt szentelni, számolva ugyanakkor azzal, hogy hosszútávon az egyensúlyt helyre kell majd állítania.

A munkaidő, pihenőidő, szabadidők szabályozásánál a munkajog az egyenletesen teljesítő, az egyes időegységekre vonatkoztatva egyenletes pihenési időket igénybe vevő személy koncepciójából indul ki. A családi kötöttségekkel rendelkező munkavállaló azonban nem ilyen. Ennek egyszerű oka az, hogy a családi kötelezettségek olykor feltétlen jelenlétet igényelnek a szülő részéről, amely az adott időre ellehetetleníti a munkavégzést. E családi körülmények előfordulása pedig kiszámíthatatlan, fennállása hosszan tartó is lehet.

A munkaviszony teljesítése a munkavállaló szerződéses kötelezettsége, azonban a családi kötelezettségekért való helytállásnak – túl e kötöttségek biológiai és erkölcsi meghatározottságán – is van jogi alapja. Az Alaptörvény rendelkezik arról, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A szülőknek állampolgári kötelezettségük a kiskorú gyermekükről való gondoskodás [Alaptörvény XVI. cikk, (1) és (2) bek.]. Ezen alapvető jog gyakorlásának és kötelezettség teljesítésének a feltételeit az állam köteles biztosítani. A szülő gondoskodási kötelezettségének legalapvetőbb része, hogy a kisgyermeket ne hagyja felügyelet nélkül. A gondoskodásnak azonban ugyanilyen fontos eleme az is, hogy a gyermek egyéni szükségleteit figyelembe véve testi-lelki egészségét, fejlődését, jólétét garantálja. A gondoskodás tehát nem csupán a gyermekfelügyelet bármi módon történő megoldását foglalja magában, hanem a szülő személyes, odafigyelő, válaszkész, a gyermek szükségleteihez igazodó jelenlétét is. A munkáltatóknak tehát számolniuk kell azzal, hogy a családos munkavállalók életében lesznek olyan rendes és rendkívüli időszakok, amikor a gyermekükről való gondoskodás miatt okvetlenül távol kell lenniük. A munkajog feladata annak biztosítása, hogy a családos munkavállalók munkajogi kötelezettségeik sérelme nélkül eleget tehessenek a gyermekről való gondoskodással kapcsolatos állampolgári kötelezettségüknek.

A családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény – a továbbiakban: Csvt. – így fogalmaz: „ …[a] kiskorú gyermeket nevelő szülőt a foglalkoztatása során a külön törvényben foglaltak szerint kiemelt munkajogi védelem, illetve a szülői szerep és a munkavégzés összehangolását, valamint a családi élet védelmét biztosító kedvezmények illetik meg” [Csvt. 15. § (1) bek.]. Így a munkajognak intézményesítenie kell azokat a távolléti formákat, amelyek a szülők rendes vagy rendkívüli eltávozásainak jogi keretet adhatnak. Ezek kialakításakor elsősorban a rugalmasság és az egyéniesítés szempontjait kell szem előtt tartani tekintettel arra, hogy a gyermekek nem uniformizálhatók az igényelt szülői jelenlét szempontjából (nem ugyanolyan hosszú otthoni gondozásra van szükségük első életéveikben, különböző mértékben szenvednek el betegségeket, baleseteket stb.).

(dr. Halmos Szilvia)

A cikk második részében részletesen foglalkozunk a szülői távollétek egyes típusainak szabályozásával.