ÖSSZEFOGLALÓK

Állásbörzét rendez a BKIK, a kis- és középvállalkozásokra koncentrálnak
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Elsősorban a kis- és középvállalkozások munkaerőigényét célozza meg a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara (BKIK), azzal az állásbörzével, amelyet Álláshely - Lehetőséget mindenkinek elnevezéssel rendez meg a szervezet június 9-én és 10-én a fővárosban, a Bálnában - jelentette be a BKIK elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

2015. április 21.

Szatmáry Kristóf hangsúlyozta, hogy a BKIK elkötelezett a startupok és a fiatal cégek, a kis- és középvállalkozások támogatása iránt - közölte. Hozzátette, hogy Budapesten alacsony mértékű a klasszikus munkanélküliség, sokkal inkább a munkaerő hiánya akadályozza a gazdaság fejlődését.

    Modori László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára arról szólt, hogy Magyarország foglalkoztatáspolitikai céljai csak a kormányzat és a gazdaság szereplőinek összefogásával teljesülhetnek.
    Mint mondta: az előkészítés során kiderült, hogy számos hasonlóság fedezhető fel az NGM, illetve a munkaügyi szervezet, továbbá a BKIK törekvései között. Ilyenek az ingyenes munkaügyi szolgáltatások biztosítása, illetve a kis- és középvállalkozások támogatása.

    Ez annál is inkább fontos, mert utóbbiak általában nem rendelkeznek humánerőforrás szakemberekkel, a munkaügyi szervezet pedig a többi között ezt a szolgáltatást képes nyújtani számukra - mondta a helyettes államtitkár.

    Domonkos Péter a Fővárosi Kormányhivatal igazgatója ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a kormányhivatal elsődleges feladatai között tartja számon az álláskeresők és a potenciális munkaadók összekapcsolását.

    Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy Magyarországon a versenyszférában foglalkoztatottak 73 százaléka kis- és középvállalkozásoknál dolgozik, ami meghaladja az uniós átlagot. Országosan is különösen kiemelkedő a budapesti kis- és középvállalkozások szerepe a foglalkoztatásban - mondta a kuratóriumi elnök.

    Az is elhangzott, hogy az állásbörzésre több száz munkáltatót és, mintegy 5 ezer álláskeresőt várnak. A rendezvényt megelőző két hónapban pedig a BKIK-nak a börzéhez kapcsolódó kisbusza járja majd a főváros útjait és akár az önéletrajzok elkészítésében is segédkeznek a szervezet munkatársai a mobil közvetítőirodához forduló álláskeresőknek.

    Azt is bejelentették, hogy a BKIK elindítja saját, online állásportálját.

    Az állásbörzét támogatja a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Fővárosi Kormányhivatal és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány is.
 
(forrás: MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

27

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR