ÖSSZEFOGLALÓK

Az államháztartási számvitel 2014. évi beszámolót érintő változásai
A hír több mint 30 napja nem frissült!

2014 novemberében, illetve decemberében megjelent két jogszabály, mely módosította az államháztartási számvitelt. – 284/2014. (XI. 20.) Korm. rendelet az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet módosításáról (továbbiakban áhsz.); – 37/2014. (XII. 10.) NGM rendelet az államháztartás számvitelének változásaival kapcsolatos feladatokról, az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet módosításáról és az államháztartás számvitelének 2014. évi megváltozásával kapcsolatos feladatokról szóló 36/2013. (IX. 13.) NGM rendelet hatályon kívül helyezéséről.

2015. március 03.

A változások egyrészt érintik a 2014. évet és a 2014. évről készített beszámolót, másrészt 2015. január 1-jétől írnak elő módosításokat.

Mérlegkészítés időpontja

Változott a mérlegkészítés időpontja, mely már a 2014 évi beszámolót is érinti:
– a költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat esetén a költségvetési évet követő év február 25-e,
– az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács esetén a költségvetési évet követő év február 25-e,
– a megszűnő költségvetési szerv, társulás, nemzetiségi önkormányzat esetén a megszűnés napját követő harmincadik nap,
– az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai által elkészített éves beszámoló esetén a költségvetési évet követő év május 15-e,
– a Magyar Államkincstár által a elkészített éves beszámoló esetén a költségvetési évet követő év május 31-e,
– a tulajdonosi joggyakorló szervezet által elkészített éves beszámoló esetén a költségvetési évet követő év június 30-a. (áhsz. 30/A. §)

Hibák javítása

Teljesen új fejezetként került a jogszabályba a hibák javításával kapcsolatos rész.
A beszámolóval le nem zárt időszakkal kapcsolatos hibákat a könyvelés keretében, a hibát okozó tétel visszakönyvelésével és a helyes tétel e rendeletnek megfelelő könyvelésével kell javítani. egyes könyvviteli és nyilvántartási számlák saját hatáskörben további részletező számlákra alábonthatók. Ha a javítás csak a könyvviteli és nyilvántartási számlák saját hatáskörben további részletező számlákra alábontott könyvviteli számlákat érinti, a hiba a hibát okozó tétel visszakönyvelése helyett az érintett könyvviteli számlák közötti átkönyveléssel is javítható.
A mérlegfordulónap és a mérlegkészítés időpontja között feltárt hibákat a hibát okozó tétel visszakönyvelésével, mérlegfordulónapi időponttal kell javítani. E rendelkezést kell alkalmazni abban az esetben is, ha a mérlegkészítés időpontja és a beszámoló jóváhagyása között a beszámoló jóváhagyására jogosult a részére megküldött beszámoló javítását rendeli el. Ha a Magyar államkincstár az éves költségvetési beszámolók felülvizsgálata során elrendeli a benyújtott éves költségvetési beszámoló javítását, a könyvelést szintén fentiek szerint kell javítani. A felülvizsgálat során a Kincstár nem rendelhet el a költségvetési előirányzatok és teljesítések nyilvántartási számlákat érintő javításokat, azokra erre hivatkozással nem könyvelhető módosítás.
A mérlegfordulónap és a mérlegkészítés időpontja között feltárt, a költségvetési számvitel előirányzatok és teljesítések nyilvántartására szolgáló nyilvántartási számláit érintő hibák a január 31-ig pontig vagy az elrendelt hibajavítás keretében javíthatók a hibát okozó tétel visszakönyvelésével, mérlegfordulónapi időponttal.
Az éves költségvetési beszámoló és ezzel összefüggésben a nyilvántartási számlákat érintő hibák javítását az államháztartásért felelős miniszter által irányított minisztérium által rendelhető el:
– az irányító szerv kérelmére,
– a Magyar Államkincstárnak az éves költségvetési beszámolók 35. § szerinti felülvizsgálata alapján megtett javaslatára,
– az Állami Számvevőszéknek az éves költségvetési beszámolók áttekintése során megfogalmazott észrevételeire, vagy
– saját hatáskörben a benyújtott éves költségvetési beszámolók vizsgálata során a mérlegfordulónapot követő évben. [áhsz.53. § A)]

A mérlegkészítés időpontját követően – az irányító szerv, a Magyar Államkincstár vagy az államháztartásért felelős miniszter által irányított minisztérium által elrendelt javítások kivételével – a feltárt hibákat a feltárás időszakának könyvelése keretében kell a hibát okozó tétel megfelelő könyvelésével javítani. A feltárt hiba miatt az előző időszakok éves költségvetési beszámolója nem javítható és nem küldhető meg újra a Magyar Államkincstárnak.
A költségvetési számvitelben a bevételek és kiadások téves rovaton történő nyilvántartásba vétele a mérlegkészítés időpontját követően – az irányító szerv, a Magyar Államkincstár vagy az államháztartásért felelős miniszter által irányított minisztérium által elrendelt javítások kivételével – nem javítható. Egyéb esetben a javítást a költségvetési könyvvezetés során a költségvetési évben nyilvántartásba vett visszatérítendő támogatások, kölcsönök és a finanszírozási bevételek és kiadások, valamint az előző években nyilvántartásba vett költségvetési bevételek és kiadások visszatérülését – ideértve a tévesen elszámolt költségvetési bevételeket és kiadásokat is – a 15. mellékletben az adott bevétel vagy kiadás visszatérítésének nyilvántartásba vételére rendelt rovaton kell nyilvántartásba venni.
A mérlegkészítés időpontját követően – az irányító szerv, a Kincstár vagy az államháztartásért felelős miniszter által irányított minisztérium által elrendelt javítások kivételével – a pénzügyi számvitelben a kizárólag mérlegszámlákat érintő hibákat az eszközök, illetve források besorolásának javítása esetén az érintett számlák között, egyéb esetben a felhalmozott eredménnyel szemben történő könyveléssel kell javítani.
A mérlegkészítés időpontját követően – az irányító szerv, a Kincstár vagy az államháztartásért felelős miniszter által irányított minisztérium által elrendelt javítások kivételével – a pénzügyi számvitelben az eredményszámlákat is érintő hibákat az eredményszámlákon történő könyveléssel kell javítani. A jelentős összegű hibákat az éves zárlatot megelőzően át kell vezetni a 414. Felhalmozott eredmény könyvviteli számlára.
A feltárt jelentős összegű hibákat a hiba javításának évében az éves költségvetési beszámolóban is be kell mutatni. [áhsz.54. § B)]

A költségvetési könyvvezetés

A bevételi és kiadási előirányzatokat, a követeléseket, kötelezettségvállalásokat, más fizetési kötelezettségeket, valamint ezek teljesítését az áhsz. 15. mellékletben meghatározott egységes rovatrend szerint kell nyilvántartani. Az egységes rovatrendtől nem lehet eltérni, azonban az egyes rovatok saját hatáskörben további részletező tételekre alábonthatók.
Változott illetve pontosításra került a visszatérülések könyvelésének szabályozása.
A költségvetési könyvvezetés során a visszatérítendő támogatások, kölcsönök és a közhatalmi bevételek kivételével a költségvetési évben nyilvántartásba vett
– költségvetési kiadásoknak a teljesítéssel megegyező évben bármely okból történő visszatérülését – ideértve a tévesen elszámolt költségvetési kiadások nyilvántartásba vételének megszüntetését is – a kiadások és a kiadáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek,
– költségvetési bevételeknek a teljesítéssel megegyező évben bármely okból történő visszatérülését – ideértve a tévesen elszámolt költségvetési bevételek nyilvántartásba vételének megszüntetését is – a bevételek és a bevételhez kapcsolódó követelések csökkentéseként kell nyilvántartásba venni.
Megegyező évnek kell tekinteni, ha a visszatérülésre vonatkozó követelés, kötelezettség a kiadás vagy bevétel teljesítésével azonos évre vonatkozik, és annak nyilvántartásba vétele január 31-ig vagy a hibajavítási időszakban megtörténik.
A közhatalmi bevételek esetén a befolyt bevételek bármely időpontban történő visszatérülését a kifizetéssel megegyező év közhatalmi bevételeivel szemben, azok csökkentéseként kell nyilvántartásba venni. Ha a közhatalmi bevétel összege ennek eredményeként év végén negatív előjelű lenne, annak összegét nullára kell módosítani, és a különbséget kiadásként a K 355. Egyéb dologi kiadások rovaton kell elszámolni.
A visszatérülésre vonatkozó követelés, kötelezettség keletkezését követően azonnal – legkésőbb január 31-ig el kell végezni a korábbi költségvetési kiadás vagy költségvetési bevétel és a hozzá kapcsolódó kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség vagy követelés csökkentését. A visszatérítésre vonatkozó követelést, kötelezettséget az adott előleg vagy kapott előleg, illetve ha a közhatalmi bevétel visszatérülése könyvelése eredményeként negatív előjelű lenne a közhatalmi bevétel összege az ott megjelölt rovatot terhelő végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként kell elszámolni.
A költségvetési könyvvezetés során a költségvetési évben nyilvántartásba vett visszatérítendő támogatások, kölcsönök és a finanszírozási bevételek és kiadások, valamint az előző években nyilvántartásba vett költségvetési bevételek és kiadások visszatérülését – ideértve a tévesen elszámolt költségvetési bevételeket és kiadásokat is – az áhsz. 15. mellékletben az adott bevétel vagy kiadás visszatérítésének nyilvántartásba vételére rendelt rovaton kell nyilvántartásba venni. (áhsz. 40. §)

A költségvetési könyvvezetés során a 05. és a 09. számlacsoportot az egységes rovatrend szerinti bontásban kell vezetni, valamennyi nyilvántartási számlát tovább bontva
– bevételi vagy kiadási előirányzatok nyilvántartási számlára,
– követelések vagy kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek nyilvántartási számlára, és
– teljesítés nyilvántartási számlára.
Az egységes rovatrend K 512. Tartalékok rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számla kizárólag a kiadási előirányzatok nyilvántartására szolgáló számlára bontható tovább. A nyilvántartási számlán csak az előirányzatokkal kapcsolatos gazdasági események nyilvántartásba vétele történhet.
A K 916. Pénzeszközök betétként elhelyezése és a B 817. Betétek megszüntetése rovatokhoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlák kizárólag a kiadási és bevételi előirányzatok, valamint a teljesítés nyilvántartására szolgáló számlákra bonthatók tovább. (áhsz.41. §)

Új előírásként került a jogszabályba a 48. § (2) j) pontja:
A teljesítések nyilvántartási számláin teljesítésként kell nyilvántartásba venni az államháztartás önkormányzati alrendszerében év közben irányító szervet váltó költségvetési szervek esetén
– az átadó irányító szervnél az átadásig a K 915. Központi, irányító szervi támogatás folyósítása rovaton elszámolt kiadások átvezetését a K 506. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre rovatra,
– az átvevő irányító szervnél az átadónál az átadásig a K 915. Központi, irányító szervi támogatás folyósítása rovaton elszámolt kiadások nyilvántartásba vételét e rovaton a B 16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről rovaton történő bevétel elszámolásával együtt.

A pénzügyi könyvvezetés

A pénzügyi számvitelben kell elszámolni a pénzeszközök olyan változásának hatását, amelyek előlegként nem jelentik azok végleges felhasználását, átmenetileg nem számolhatók el az azonosításhoz szükséges feltételek hiánya miatt, továbbá a pénzeszközök közötti pénzforgalom, a letéti és más idegen pénzeszközök kezelésével, az államháztartáson belüli támogatások, vagy a bevételek beszedésének, kiadások teljesítésének lebonyolításával kapcsolatosak. Az előbbi elszámolásokra, az általános forgalmi adó sajátos könyvviteli elszámolására, valamint az államháztartás sajátosságai miatt felmerülő más – tartalmilag követelés vagy kötelezettség jellegű – elszámolásokra az egységes számlakeret 36. Sajátos elszámolások számlacsoportjának könyvviteli számlái, ezen belül a pénzeszközök átvezetései, az azonosítás alatt álló tételek, az általános forgalmi adó elszámolásai, a követelés és kötelezettség jellegű sajátos elszámolások, valamint az egyéb sajátos eszközoldali és forrásoldali elszámolások szolgálnak. A könyvviteli számlákon az elszámolásokat nettó módon kell vezetni. [áhsz. 48. § (1)] Törlésre került a jogszabályból, hogy az előbb említett elszámolásokat csak a pénzeszközök könyvviteli számláival szemben lehet könyvelni.

Pontosításra került, hogy a pénzeszközök átvezetései között milyen gazdasági események számolhatóak el. A pénzeszközök átvezetései között a fizetési és a kincstári technikai, lebonyolítási, beszedési számlák egymás közötti, a számlák és a pénztárak, csekkek, betétkönyvek közötti pénzforgalmat, valamint a kincstári számlavezetéssel kapcsolatban felmerült pénzeszköz átvezetéseket kell elszámolni.
A mérlegkészítés időpontjáig a pénzeszközök átvezetései között a fizetési és a kincstári technikai, lebonyolítási, beszedési számlák egymás közötti, a számlák és a pénztárak, csekkek, betétkönyvek közötti pénzforgalmat, valamint a kincstári számlavezetéssel kapcsolatban felmerült pénzeszköz átvezetéseket kell elszámolni a pénzeszközök könyvviteli számláival szemben. A mérlegkészítés időpontjáig – az előirányzatok és a teljesítések tekintetében január 31-ig – az általános forgalmi adóval kapcsolatos elszámolásokat és az azonosítás alatt álló tételeket át kell vezetni a költségvetési számvitelben a megfelelő nyilvántartási számlákra és a pénzügyi számvitelben a megfelelő könyvviteli számlákra. Ezeken a jogcímeken a mérlegben nem mutatható ki tétel.

(Schmidt Anikó)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR