KORMÁNYZATI HÍREK

Elérhetők az utolsó GOP forrású pályázati felhívások
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A 2007-13-as, idén záruló Gazdaságfejlesztési Operatív Program forrásából utolsóként, két fontos területet támogató pályázati felhívás érhető el a mai naptól.

2015. március 02.


Ezek révén most a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató, valamint az informatikai témájú kutatás-fejlesztés és innováció (K+F+I) projekteket fejlesztő kis- és középvállalkozások juthatnak támogatáshoz.

Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány elkötelezte magát a munkahelyteremtés és a kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének javítása mellett. A két célt szolgáló pályázat fél- illetve egy milliárdos keretösszeggel érhető el a kkv szektor számára március közepéig.

Az „Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban” című felhívásra a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató akkreditált munkáltatók jelentkezhetnek március 2. és március 16. között. A vállalkozások különféle belső fejlesztéseinek 500 milliós keretösszegű támogatásával a cél, hogy az átlagos foglalkoztatási színvonal növekedjen, és a munkalehetőség kínálati oldalának támogatásával egyenlő esélyek szülessenek a munkaerő-piaci elhelyezkedésben és munkavégzésben.

A pályázók 20-150 millió forintot igényelhetnek fejlesztéseik megvalósítására 25-70% közötti támogatási mérték mellett. A támogatásból lehetőség nyílik eszközbeszerzésre, amelyek javítják a megváltozott munkaképességű munkavállalók munkakörülményeit, illetve a minőségi munkavégzés feltételeit teremtik meg. Ingatlan beruházás is történhet belőle, például akadálymentesítés, illetve támogatható tevékenység a piacra jutás, HR fejlesztés, tanácsadás vagy hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása.

A „Versenyképes IKT szektor fejlesztése” kiírás célja az IKT, vagy informatikai témájú K+F+I projekteket fejlesztő kis- és középvállalkozások felkészítése a Horizont 2020-ban való sikeres szereplésre, hogy ezen keresztül nemzetközi piaci lehetőségeik bővüljenek.

A Horizont 2020 az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját 2014-2020 között meghatározó program. Három átfogó pillére a „Kiváló tudomány”, az „Ipari vezető szerep” és a „Társadalmi kihívások”, amelyeken belül már jelenleg és a következő években is összességében több száz pályázati kiíráson indulhatnak pályázók az egész Európai Unióból, így Magyarországról is.

Magyarország Kormánya számára kiemelten fontos, hogy magyarországi kkv-k ne csak az itthon elérhető hazai vagy uniós társfinanszírozású gazdaságfejlesztési és innovációs programokban pályázzanak, hanem ismerjék meg a közvetlen brüsszeli lehetőségeket, és méressék meg magukat olyan pályázati lehetőségeken, ahol osztrák, cseh, román vagy éppen portugál és svéd vállalkozásokkal versenyeznek együtt.

A pályázat keretében a vállalkozások megismerhetik a Horizont 2020 programot, valamint lehetőség van innovációs tanácsadás igénybevételére és marketing tevékenység támogatására 1 milliárd forintos keretösszeggel.

A pályázat március 2. – 2015. március 12. között adható be, a tervek szerint 110-140 projekt kaphat 5-20 millió forintos támogatást, amely 75%-os támogatási mértéket jelent.

(MTI/NGM)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

16

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR