ÖSSZEFOGLALÓK

Elfogadta a parlament a jövő évi adócsomagot
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Szigorodnak az áfabevallási szabályok is, így havi áfabevallási kötelezettsége lesz az újonnan alakult vállalkozásoknak. Emellett bizonyos árbevételi szint felett megszüntetik az éves áfabevallás lehetőségét, helyette gyakoribb, negyedéves bevallást kell majd készíteni.

2014. november 19.

Mindkét intézkedés célja, hogy már év közben ki lehessen szűrni a visszaéléseket - magyarázta korábban Tállai András, az NGM parlamenti államtitkára, hozzátéve, hogy a gazdaság fehérítésével összhangban a jelenlegi 2 millióról 1 millió forintra csökkentik a tételes áfaadat-szolgáltatás összeghatárát. Utóbbit a láncolatos áfacsalások visszaszorításával indokolta a kabinet.
   
Az adóhatóságnak emellett lehetősége lesz, hogy megkeresésre adatot kapjon az internetes vásárlások forgalmi adatairól telekommunikációs cégektől.

    Újdonság, hogy 2015-ben társaságiadóalap-kedvezményt vehetnek igénybe a felsőoktatási intézményeket támogató vállalkozások.

    Az agráriummal kapcsolatos változás, hogy a mezőgazdasági termelők beszerző és értékesítő szövetkezeteit mentesítik a helyi iparűzési adó alól, a köztes terméknek minősülő, nagy testű élőállatok (szarvasmarha, juh és kecske) értékesítésére alkalmazandó áfakulcs pedig 27-ről 5 százalékra csökken. Ez nem a bolti árat terhelő áfát jelenti, hanem a feldolgozók, termelők által fizetettet.

    Jogharmonizációs kötelezettségek miatt módosul a bérfőzés és magán-pálinkafőzés szabályozása. A jelenlegi 200-ról 50 literre csökken a magánfőzésben előállítható párlat mennyisége, a magánfőzéshez kapcsolódó kedvezmények pedig csak a gyümölcstermesztő magánszemélyekre vonatkoznak.

    A bérfőzés jövedékiadó-mértéke az alkoholtermékek normál adómértékének 50 százalékára változik - az eddigi adómentesség helyett -, vagyis egy liter 50 százalékos alkoholtartalmú párlat esetében 835 forint jövedéki adót kell fizetni. A magánfőzésben előállított párlat után a magánfőzőnek jövő évtől évi 1000 forint átalányadót kell fizetnie. A magánfőzésre beszedett adóbevételek a magánfőző lakhelye szerinti önkormányzatot illetik meg.

    Az Országgyűlés egy a zárószavazás előtti döntéssel felülírta az adócsomag összegző módosító javaslatát, így az abban foglaltakkal ellentétben mégsem sávos, hanem egységesen 150 millió forint lesz a jövedéki biztosíték összege az alkoholtermék, a sör, a bor, a pezsgő és a köztes alkoholtermék esetén.

    2015. január 1-jétől egy új termékkör, az alkoholos italok után is népegészségügyi termékadót kell majd fizetni, a pálinka és az adalékanyagot nem tartalmazó, legalább 7 fajta gyógynövény felhasználásával készült szeszes italok kivételével. A legkevesebbet - literenként 20 forintot - az 5 térfogatszázaléknál kisebb alkoholtartalmú italok után kell majd fizetni, meg a legtöbbet a 45 térfogatszázaléknál nagyobb alkoholtartalmúaknál, literenként 900 forint.

    Kikerülnek ugyanakkor a termékadó-köteles cukrozott termékek köréből azok, amelyek méztartalma legalább 20 százalék, cukortartalma ugyanakkor nem haladja meg a 40 százalékot.

    A környezetvédelmi termékdíjjal sújtott termékek köre kiegészül bizonyos műanyag és vegyipari termékekkel - például a művirággal és tisztálkodási, szépségápolási cikkekkel -, valamint az irodai papírral. Ugyanakkor a kézműves termékeket előállító mikrovállalkozások és kistermelők árui kikerülnek a termékdíj hatálya alól.

    Bővül a települési önkormányzatok adómegállapítási mozgástere, így a helyhatóságok 2015-től egy vagy több települési adót is bevezethetnek, ha azt törvény nem tiltja nekik, és további korlát, hogy a települési adó alanya nem lehet szervezet vagy vállalkozó. A települési adó nem vonatkozhat olyasmire sem, amire törvényben meghatározott – akár központi, akár helyi – közteher vonatkozik.

    Mentesülnek a helyi iparűzési adó alól azok a szövetkezetek, amelyeknek a nettó árbevétele legalább 95 százalékban a tagjainak történő értékesítésből vagy tagjai termékeinek értékesítéséből származik.

    Módosulnak a biztosítások adózási szabályai is, ezek érintik a teljes életre szóló életbiztosításokat, amelyek 2017 után azonos adójogi kezelés alá esnek az egyéb megtakarítási jellegű biztosításokkal. Ez azt jelenti, hogy a teljes életre szóló életbiztosítások rendszeres díjának adómentessége 2017 után megszűnik.

    Az adócsomag módosítja a szerencsejáték-szervezési törvényt is, rögzítve abban, hogy a nem liberalizált távszerencsejáték szervezésen belül az online sportfogadás szervezését kizárólag a Szerencsejáték Zrt., míg az online kaszinó- és kártyajáték szervezését csak játékkaszinó üzemeltetésére szóló koncessziós jog jogosultja végezheti.

    Tállai András NGM-államtitkár parlamenti expozéjában az adótörvény-javaslat legfontosabb céljának a családalapítás kiemelt támogatását, a munkát terhelő adók alacsony szinten tartását és a leghátrányosabb helyzetben lévő munkavállalói csoportok foglalkoztatásának ösztönzését nevezte.

(forrás: MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

17

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR