ÖSSZEFOGLALÓK

Joghézag a kiegészítő ellenőrzés szabályaiban
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kiegészítő ellenőrzésre vonatkozó szabályokat az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 104. §-a tartalmazza. Kiegészítő ellenőrzés lefolytatására az adóhatóságnak két jogcímen nyílhat lehetősége, egyrészt, ha azt az adózó észrevételében foglaltak indokolják, másrészt, ha azt a határozat meghozatalához szükséges tényállás tisztázása megköveteli.

2014. október 28.

Első jogcím alapján a kiegészítő ellenőrzést legfeljebb az észrevétel kézbesítésétől, szóban előterjesztett észrevétel esetén annak jegyzőkönyvbe vételének napjától számított 15 napig lehet folytatni, ha az adózó észrevételei ezt indokolják.

Második jogcím alapján a kiegészítő ellenőrzést az ellenőrzés befejezésétől számított 30 napon belül, az ok felmerülésétől számított 15 napig lehet folytatni.

Mindkét jogcímen lefolytatott kiegészítő ellenőrzésnél köteles az adóhatóság az adózót a kiegészítő ellenőrzésről a kiegészítő ellenőrzés kezdő napjának megjelölésével haladéktalanul értesíteni, valamint arról kiegészítő jegyzőkönyvet kell készíteni.
A kiegészítő ellenőrzésre vonatkozó határidők is azonosak.
A kiegészítő ellenőrzés lefolytatására előírt határidőt az ellenőrzést végző adóhatóság vezetője indokolt esetben egyszer, legfeljebb 15 napig terjedő időtartammal meghosszabbíthatja. A határidőt rendkívüli körülmények által indokolt esetben az ellenőrzést végző adóhatóság kérelmére a felettes szerv egyszer, legfeljebb 15 napig terjedő időtartammal meghosszabbíthatja.

A fenti szabályokat az Art. 104. § (4) bekezdése foglalja magában.

Második jogcímen kiegészítő ellenőrzésre az Art. 104. § (4a) bekezdés alapján a hatósági eljárásban bármikor sor kerülhet, de az ellenőrzés határideje (adózó értesítésétől számított 15 nap) nem hosszabbítható meg.

Többször találkoztam azzal az adóhatósági eljárással, hogy az ellenőrzést végző szervezeti egység két alkalommal is elrendelt az Art. 104. § (4) bekezdésére hivatkozva kiegészítő ellenőrzést, az elrendelés indokaként először a vizsgálat jegyzőkönyvre, másodszor a kiegészítő jegyzőkönyvre benyújtott adózói észrevételt jelölve meg.

Az Art. 104. § (4) bekezdése valóban nem tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy ezen jogszabályhely alapján hány alkalommal van mód kiegészítő ellenőrzés lefolytatására.
Ezt a joghézagot az adóhatóság is kihasználta azzal, hogy a második kiegészítő ellenőrzést ismét az Art. 104. § (4) bekezdése alapján rendelte el. Ezt nagyon is praktikus szempontoktól vezérelve tette, hiszen az Art. 104. § (4a) bekezdése jóval szűkebb mozgásteret biztosít az adóhatóság számára, ezáltal, hogy nem teszi lehetővé a kiegészítő ellenőrzés határidejének meghosszabbítását.
Álláspontom szerint azonban az a jogértelmezés is felvethető, hogy az Art. 104. § (4) bekezdése alapján a kiegészítő ellenőrzés csak egyszer végezhető el. Amennyiben ez nem így lenne, akkor a kiegészítő ellenőrzés intézménye korlátlanná válna, hiszen az adóhatóság az Art. 104. § (4) bekezdésére hivatkozva kétszer, vagy ennél többször is elrendelhetne kiegészítő ellenőrzést. Továbbá, ha az Art. 104. § (4) bekezdése engedné a többszöri kiegészítő ellenőrzést, akkor annak korlátlansága következtében az adóhatóság „sohasem” lenne kötelezve a határozat meghozatalára, hiszen mindig dönthetne oly módon, hogy az adózó észrevételei, vagy a határozat meghozatalához szükséges tényállás tisztázása indokolják a kiegészítő ellenőrzés lefolytatását.
Természetesen annak nem lehet akadálya, hogy az adóhatóság másodszor az Art. 104. § (4a) bekezdésére hivatkozva folytasson le kiegészítő ellenőrzést.

(Bonácz Zsolt)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR