KORMÁNYZATI HÍREK

Újabb csúcson a foglalkoztatottság, rekordalacsony munkanélküliség
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Töretlen a foglalkoztatottak számának növekedési üteme a KSH legfrissebb jelentése szerint. A 2014. június-augusztusi időszakban 4 millió 158 ezren dolgoztak Magyarországon, 177 ezerrel többen, mint egy éve. Eközben a munkanélküliek száma 341 ezerre csökkent, ami 7,6%-os munkanélküliségi rátának felel meg. Ez 2008 óta a legkedvezőbb adat.

2014. szeptember 30.

A foglalkoztatottak számának nemek szerinti alakulását tekintve az látható, hogy a férfiak és a nők körében egyaránt jelentősen javultak a mutatók. A 15-64 év közötti férfiak foglalkoztatási szintje 3,5 százalékponttal, 68,8 százalékra nőtt. A nők közül már 1 millió 890 ezren dolgoztak, ami azt jelenti, hogy foglalkoztatási arányuk először haladta meg az 56 százalékot. A nők 3,3 százalékos, 87 ezres bővülése továbbra is Európa egyik legnagyobbja. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest a 15–24 éves korosztály foglalkoztatási aránya 3,3 százalékponttal lett magasabb, így közülük 262 ezren dolgoztak.

Magyarországon 99 ezerrel kevesebben voltak állás nélkül a 2014. június-augusztusi időszakban, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliek száma 341 ezerre csökkent, a munkanélküliség pedig 2,3 százalékponttal 7,6 százalékra esett. Magyarországon 7,6 százalékos munkanélküliségi ráta utoljára 2008 áprilisában volt.

A kormány foglalkoztatási programjainak – így például az Első Munkahely Garancia Programnak, a lakhatási támogatásnak vagy a kkv-k munkahelyteremtését támogató pályázatnak – is köszönhetően a foglalkoztatottak számának növekedéséből a versenyszféra  egyre nagyobb arányt képvisel. A közelmúlt kiváló makrogazdasági adatai a foglalkoztatás további bővülését jelzik, ami megfelel a kormányzat célkitűzéseinek.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

16

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR