KORMÁNYZATI HÍREK

Továbbra is az európai átlag felett a belső fogyasztás növekedése
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Magyarország kiskereskedelmi forgalma sorozatban tizenharmadik hónapja bővül, és idén júliusban már 2,5 százalékos növekedést mértek az ágazatban – mondta Glattfelder Béla a KSH legfrissebb adatait kommentálva.

2014. szeptember 30.

A gazdaságszabályozásért felelős államtitkára kiemelte: az a tény, hogy az emberek többet költenek, nemcsak a lakosság pénzügyi helyzetének javulását jelenti, hanem azt is, hogy az emberek bíznak a magyar gazdaság teljesítményében.

A növekvő forgalom a folyamatosan javuló munkaerő-piaci helyzetnek, a reáljövedelmek bővülésének, a kedvező inflációs folyamatoknak és a lakossági fogyasztást támogató kormányzati intézkedéseknek köszönhető – hangsúlyozta az államtitkár.

Idén júliusban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 1,5 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,3 százalékkal, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,4 százalékkal emelkedett az értékesítés. A kiskereskedelem forgalma 25 milliárd forinttal volt több júliusban, mint egy évvel korábban, így csaknem 800 milliárd forintot ért el. Hazánk európai uniós összehasonlításban is jól teljesít: a kiskereskedelmi forgalom magyarországi, 2,5 százalékos növekedése jóval meghaladja az 1 százalékos uniós átlagot.

Glattfelder Béla szerint a belső fogyasztás több mint egy éve tartó, folyamatos bővülése a jövőben is folytatódik, ezt támasztja alá többek között a gazdasági növekedés fokozatos gyorsulása is, ami a jövedelmek bővülésén keresztül a háztartások fogyasztási kiadását és a kiskereskedelmi forgalom emelkedését egyaránt maga után vonja. Az export mellett tehát már a belső fogyasztás is támogatja a gazdasági növekedést, ennek az egészséges szerkezetnek köszönhetően a GDP bővülése 2014-ben és 2015-ben is kiegyensúlyozott maradhat – tette hozzá az államtitkár.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR