KORMÁNYZATI HÍREK

Háromszázalékos reálbér-emelkedés idén
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Három százalékkal nőttek a reálbérek a nemzetgazdaságban az év első 7 hónapjában a KSH péntek reggeli gyorstájékoztatója szerint. A 2014. január-júliusi időszakban teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagos bruttó és nettó keresete szintén 3 százalékos növekedést mutat az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Erről Varga Mihály beszélt a kormany.hu-nak.

2014. szeptember 22.

A versenyszektorban emellett – a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál – jelentős mértékű, több mint 52 ezres létszámbővülés következett be július hónapban egy év alatt.

Az idei év első 7 hónapjában az átlagos bruttó kereset 235 200 forint volt a nemzetgazdaságban. A vállalkozásoknál foglalkoztatottak átlagosan 250 400, míg a közszférában dolgozók 207 300 forintot kerestek.

Közfoglalkoztatottak nélkül számítva nemzetgazdasági szinten 247 000 forint volt az átlagkereset az év első hét hónapjában, a vállalkozásoknál dolgozók 251 800, míg a közszférában dolgozók 237 400 forintot kerestek. Nemzetgazdasági szinten ez 5,5, a vállalkozásoknál 4,8, a költségvetés területén pedig 7,5 százalékos emelkedést jelent. Ezzel egyező mértékű volt a nettó, valamint nulla infláció mellett az átlagos reálkereset növekedés is. Az idén kibővített családi kedvezmények átlagosan további 0,8%-os reálkereset emelkedést okoztak. A családi kedvezményekkel együtt számolt nettó kereseti átlag 160 900 forint volt.

Júliusban a nettó átlagkereset közfoglalkoztatottak nélkül 162 600 forint volt. A magánszférában dolgozók 163 500 forintot, a közszférában foglalkoztatottak 161 700 forintot vihettek haza. A reálkereset-növekedés 4,2 százalék volt ebben a hónapban közfoglalkoztatás nélkül. A közfoglalkoztatottak reálkeresete júliusban az egy évvel korábbinál 2,3%-kal magasabbak voltak.

A kimagasló értékek a kormány intézkedéseinek, a gazdasági konjunktúra élénkítésének, a közszféra béremeléseinek, a Munkahelyvédelmi Akciótervnek, illetve az aktivitást ösztönző intézkedéseknek is köszönhetőek. A családi adókedvezmények, a növekvő bruttó bérek és az egyre emelkedő reálbérek nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a háztartások anyagi helyzete megerősödjön, az élénkülő belső kereslet segíti a magyar gazdaság további növekedését. A kiváló makrogazdasági adatok további reálbér-emelkedést vetítenek elő Magyarországon.

A KSH által közölt részletes adatok megtalálhatóak a www.ksh.hu oldalon.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

16

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR