KORMÁNYZATI HÍREK

2015-től a szakképző iskolák fenntartója a nemzetgazdasági tárca lesz
A hír több mint 30 napja nem frissült!

2015-től a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz a szakképző iskolák fenntartója - jelentette be a tárca vezetője a szakképzési és felnőttképzési intézmények országos tanévnyitóján csütörtökön, Miskolcon.

2014. szeptember 01.

Varga Mihály ezt azzal indokolta, hogy a megfelelő szintre emelt szakképzés nélkül a legjobb gazdaságpolitika sem lehet eredményes, ennek pedig a legcélravezetőbb módja, ha a terület egy kézbe kerül.

A politikus közölte: ettől a lépéstől azt várják, hogy a szakképzést, a fejlesztéseket koncentráltabban és hatékonyabban tudják majd megvalósítani.

Mint mondta: 2013 második felétől a magyar gazdaság egyértelműen növekvő pályán van, miközben sikerült az egyensúlyt is megőrizni. Felidézte, hogy az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, csökkentették az államadósság szintjét, a deficit mértékét pedig három százalék alá szorították. Értékelése szerint az is örvendetes, hogy Magyarország a második negyedévi 3,9 százalékos gazdasági teljesítményével az Európai Unió 28 tagországa közül az első volt.

Varga Mihály hozzátette, hogy a növekedéshez a leginkább a második negyedévben is a termelő szektorok járultak hozzá, mivel jelentősen, mintegy 10 százalékkal bővült az ipari termelés. A gazdaság növekedéséhez a nettó export mellett már a belső kereslet, azaz a végső fogyasztás és a beruházások is érdemben járultak hozzá – hangsúlyozta, rámutatva: az inflációt, a folyó fizetési mérleget és a pénzügyi egyensúlyt tekintve is kedvező pályán van az ország.

Varga Mihály felhívta a figyelmet a legfrissebb munkaügyi statisztikákra, mint mondta, az adatok szerint idén júliusban 4 millió 127 ezer ember dolgozott Magyarországon. Ez a szám 164 ezerrel, 4,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. Hozzáfűzte, hosszú évek óta először nyolc százalék alá csökkent a munkanélküliek aránya. Javultak a fiatalok elhelyezkedési lehetőségei is, akik közül 3,3 százalékkal többen találtak munkát, mint egy évvel korábban.

Varga Mihály úgy fogalmazott,  hogy Magyarország „visszakerült az élmezőnybe”.

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR