Kik a diákjaink?

Egy budapesti alapítványi középiskolában van egy csoport, amelynek tagjai a furcsák között is furcsának számítanak. Korábbi lapszámainkban már esett róluk szó. A csoport neve Maugli, és olyanok kerülnek ide, akik különböző okokból nem találják meg a helyüket az iskola egyetlen más tanulócsoportjában sem.

Amit általában elmondhatunk róluk, az az, hogy mások. Valahogy mindent csak nagyon képesek csinálni, és emiatt gyakran kerülnek bajba, így az életük nem nevezhető épp zökkenőmentesnek. Ezt ők is érzik, mégsem tudnak mások lenni, mint amik, hiszen valami folyton hajtja őket tovább, még akkor is, ha nem tudják, miért és merre. Ahhoz, hogy jobban megismerjük őket, igyekszünk sok időt tölteni velük. Nem órákban mérjük azt, mi számít soknak, hanem intenzitásban:
− figyelemben,
− egymásra hangoltságban,
− bizalomban.

Ha így teszünk, ők szívesen mesélnek magukról, és olyasmiket is elmondanak, amire érdemes odafigyelni.

A teljesebbé válás keresése

„Ha nem eszem, józan vagyok, és alig iszom, akkor vannak ilyen pártized másodpercek, amikor effektíve ilyen hallucinációszerű, vagy nem tudom, amikor így olyan, mintha mindent így átlátnék, vagy minden így együtt lenne. Nyilván azért, mert megvonom a vitaminokat a szervezetemtől, és azt úgy bírom. Csak nem akarok megint három-négy hétig nem enni, hogy akkor minden nap legyenek ezek a pillanatok.”

„Az a célom, hogy olyan képet csináljak, amit más nem. Vagy olyan legyen rajta, amit amúgy nem látsz. Vagy, hogy valami egész más legyen rajta, mint ami a valóságban rajta van. És mindezt természetesen Photoshop nélkül, de hát ez kicsit komikus, mert mindig ezen pörgök, de tényleg.”

„Igazából az fogott meg benne, hogy lehet vele nagyokat ugrani, és olyankor így… közben így nem tudom, az adrenalintól kicsit így lelassul az idő. És akkor nem hallok semmit. Hiába hallgatok zenét, csak előtte, mielőtt elugrom, addig hallom, mert utána semmi. Csak így… nem tudom, néha így a levegőt, ahogy süvít utánad, így elcsendesül… jó érzés.”

Tettvágytól hajtva

„Egyszer a Deák téren este kint voltunk bringával, és valaki mondta, hogy »Nem tudtok letekerni Velencéig, fogadjunk, hogy nem tudtok!«  És akkor fogadtunk, hogy le fogunk tekerni Velencére. És egy ezresbe fogadtunk. És hát nekiindultunk így a sötétben a hetes úton, és hát voltak olyanok, hogy egy rendőr megállt, és akkor kérdezte, hogy hova megyünk, és mondtuk, hogy csak a másik faluba, izé… kicsit ránk sötétedett, nem tudtuk, hogy hol vagyunk, azt mondták, hogy izé… toljuk inkább a biciklit. Aztán így toltuk egy darabig, aztán leszartuk. De amikor leértünk, akkor kábé volt nálunk egy szál cigi, elszívtunk egy szál cigit a Velencei-tónál, aztán húztunk haza vonattal. De így reggelre értünk le.”

Kétségek közt, fájdalmaktól sújtva

„Azt hiszem néha, hogy elmebeteg vagyok, de megnyugtatom magamat, mert ha elmebeteg lennék, akkor nem gondolnék arra, hogy elmebeteg vagyok. Szóval ötven-ötven százalék lehet most is. Nem tudom.”

„Depressziós lettem. Először azt se tudtam, mi az a depresszió, meg ilyenek, csak egyszerűen megtörtént velem. Nagyon rosszul lettem, fájt mindenem, aztán jött, hogy meg akartam ölni magamat, mert nagyon depressziós lettem, sírtam, meg tényleg olyan fájdalmaim voltak, amit soha nem éreztem. Bekerültem a kórházba, ott eltöltöttem egy kis időt, ott kaptam gyógyszert, orvossal beszéltem, ilyen terápia, meg minden cucc volt. Utána kikerültem, de az évek során mindig visszaestem a kórházba.”

„Már én sem tudom, hogy hova tartozom valójában. Volt egy magyar mentalitásom, kimentem Amerikába, elkezdtem hozzászokni… szóval már van ez is bennem, az is, meg… Szóval visszajöttem ide, már itt sem ugyanaz, kint se ugyanaz, szóval nem tudom, hol élhetnék a legjobban. Nem, én nem tudok… viszonyulni emberekhez. Teljesen másnak gondolom magamat. Ahogy gondolkodnak, meg minden, én nem értem a gondolkodásukat. Nekem más, teljesen más gondolkodásom van, mint a legtöbb embernek, akivel találkozom vagy beszélek.”

Kiútkeresés

„A kilencéves önmagam most nagyon boldog lehet. Mármint akkor elhatároztam, hogy akkor én majd valamilyen szinten drogos is leszek, de közben nem is, akkor én közben fogok csinálni ilyen művészi dolgokat, de közben nem is, és igen, olyannak képzeltem el magam kilenc évesen, amilyen tavaly voltam, vagy nem tudom. Tök jó, csak most nem tudom, hogy hogy kell… vagy most másnak lenni, csak énnekem az tetszett, és akkor… Szerintem lehet, hogy ennyi volt az én feladatom, hogy a kilencéves Ida boldog legyen.”

Napi rutin?

A Maugli működésének egyik sajátossága, hogy egy tanórán belül egyszerre több dolog is zajlik. A csoport nincs évfolyamokra bontva, egy légtérben egyszerre tanul mindenki évfolyamának és érdeklődésének megfelelően, egyetlen tanár felügyelete mellett. Az egyéni haladás követésének egyik titka, hogy mindig pontosan jegyezzük, ki hol tart éppen, ki milyen állapotban van, mi történt az adott órán. Ehhez a digitális adatbázisunkban a napi jelenlétek rögzítésére szolgáló felület mellett szerepel egy „Haladási napló” nevű rovat. A napi bejegyzések között böngészve azért feltűnik, hogy ezek a kis jegyzetek legalább annyit elmondanak a nálunk tanító tanárokról, mint a diákjainkról.

Az alábbiakban néhány részletet mutatunk ebből a haladási naplóból, a teljesség igénye nélkül. Ezek a mi szürke hétköznapjaink. Azt keressük, hogyan válhatunk teljesebbé. Hajt minket a tettvágy. Vannak félelmeink, fájdalmaink. És keressük, hogy merre tovább.

„Madarak és hüllők. Óra előtt bizarr beszélgetésem volt J. apukájával, aki iskolába járásra kényszeríti a gyereket mindenáron. Én mondtam, hogy nem fog menni, de nem hitte el. J. nyilván lógott az órákról...”

„Személyes beszélgetés Sz.-szel arról, hogy nagyon szét van esve. Saját bevallása szerint nem tud aludni. El fog menni orvoshoz, mert tiszta ideg. Egyébként cukik nagyon, zsizsegtek, de haladtunk az anyaggal.”

„Multitask rulez. Kilencedikes, tizedikes és tizenkettedikes törióra egyszerre, és közben beszélgetés H.-val arról, hogy kicsit ne macerálja már a többieket. Ez utóbbival kapcsolatban vannak kétségeink, hogy mi ment át, kiderül a következő másfél hétben.”

„Angolból a múlt idő használata, kémiából otthon elvégezhető kísérletek. Tejet rohasztottunk kólában, egész szünetben ott ültek és nézték, ahogy rohad :-) G. közben írt egy szövegértést. Tetszett neki a szöveg… éjjel kijavítom.”

„Első órában biziosztás és az eredmények feletti csodálkozás, aztán egy óra fizika, egy óra biosz. Egész ügyesek voltak. Szünetben R. kisminkelte M.-et (aki fiú) vízálló szemfestékkel, az apja jött érte, biztos értékelte...”

„Új gyerek: K. Egyelőre csendes, de az ördög nem alszik.”

„Prezentációk készítésére kényszerítettem őket, gyakornoki segítséggel. Utána ügyesen-okosan elbeszélgettek a gyakornokokkal arról, milyen a suli, meg ők milyenek. A nap mondata Sz.-től: »Olyanok vagyunk, mint a lovak, megérezzük a félelem szagát.«”

„Az első órában festegetés B.-vel (kolléga), az előző csoport Dixit projektjét folytatva. Nagyon ügyesek voltak, mindenki alkotott valamit. A második órában logikai fejtörőket oldottunk meg, az volt a legügyesebb, aki matekból a legbénább, elég vicces volt látni, hogy ha álcázva van, észre se veszik, hogy matek. :-)
A harmadik órában a Nobel-díj történetéről volt szó − igazából G. kedvéért, akivel utána folytattuk, és Kertész is társult. Amikor közöltem, hogy tízmillió svéd koronát adnak a díjhoz, a következő párbeszéd alakult:
B: − Hű, akkor nyerjük már meg!
D: − De ahhoz okosnak kell lenni!
B: − De van békedíj is, ahhoz nem kell! Csak kibékítem az oroszokat az amerikaiakkal, és már meg is van!”

„Countries and nationalities. B. kutyája lepisilte az S. melletti széket, kicsit féltem, hogy S. simán megöli, de mégsem tette. T. és I. egymás mellett ültek, bár egy szót se szóltak egymáshoz egész órán, de azért na.”

„Egybeírás-különírás. Új szót tanultunk D-től: kuszmálkodás. Ma mindenre ezt használtuk:
»A. az első óra után elkuszmákolt. M. és D. kuszmálkodtak maguknak egy csomag szalonnát, a mai jegyzeteken kedves kis zsíros ujjlenyomatok lesznek. K. le akar lépni otthonról, mert összekuszmákolt az apjával.«”

„Első órában kémiadogát írtunk. Aztán kilenc-tizedikes fizika, kilencedikes földrajz és tizenegyedikes töri egyszerre. Azt hiszem, simán megnyernék bármilyen műveltségi vetélkedőt.”